Társasházban lakik? Nagy változásra készülhet

Társasházban lakik? Nagy változásra készülhet

A társasházak számára a lakás-takarékpénztár (ltp) volt az egyetlen lehetőség, ami segített az időről időre felmerülő felújítási munkák finanszírozásában. Nem az a baj, hogy a sok lehetőség közül egy eltűnik, hanem az, hogy az egyetlen lehetőséget vették el - nyilatkozta az ltp-s állami támogatás megszüntetésével kapcsolatban Kaplonyi György, Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének (MTOSZSZ) elnöke a 24.hu-nak.

Az ltp az állami támogatásra épült, az volt az alapja, azzal a céllal jött létre, hogy az állami támogatást ellenőrzött körülmények között használják fel. Ha kirántják az alapot, mármint az állami támogatást, az egész értelmét veszíti - véli az MTOSZSZ elnöke. A társasházak 80-90 százaléka élt az ltp lehetőségével.

Egy társasház általában 5-10 évig felhalmoz, és többnyire nem hitellel fog neki a felújításnak, hanem zömében a felhalmozásból fedezik azt. (Ha szükséges, kölcsönt is felvesznek mellé.) Az ltp-ben gyűjtött pénz kötött felhasználású, a törvény szerint csak felújításra, korszerűsítésre lehetett felhasználni, ami a lakók számára is egyfajta biztonságot jelentett - olvasható a 24.hu cikkében.

A társasház egy darab 30 százalékos ltp-támogatást kaphatott a befizetések után, de nem csak legfeljebb évi 72 ezer forintot, mint a magánszemélyek, hanem sávos volt a rendszer. Így minél nagyobb volt a ház, minél több volt a lakástakarékra a befizetés, annál nagyobb lehetett a befektetett összeg és az állami támogatás is.

Amint kifutnak a még élő szerződések, visszaesnek, el fognak tolódni a nagyobb felújítások. 4-5 év múlva lesz igazán gond, 5-10 év múlva pedig már nem lesz pénz a felújításokra, főleg a kisebb és közepes méretű házaknál, ahol nincs külön bevétel - véli Kaplonyi György.

Az MTOSZSZ elnöke nyílt levelet írt Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselőnek - az állami támogatás megszüntetéséről szóló törvénymódosítás benyújtójának -, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy a gyors - két nap alatt elfogadott - ltp-s törvénymódosítással a társasházak, lakásszövetkezetek felújítási alapjainak kezelését hozták nehéz helyzetbe. A szervezet ezért arra kéri az országgyűlési képviselőket, keressenek lehetőséget arra, hogy egy korrekt állami támogatási rendszer működhessen a társasházak felújításának segítése érdekében.

A csok és a nok nem a felújításra van kialakítva, hanem a lakásvásárlásra. Szükség lenne egy önálló társasházi, lakásszövetkezeti támogatási rendszerre. Ebbe a rendszerbe nem kell föltétlenül kereskedelmi bankokat bevonni. Működtethetné egy állami bank, jegybanki alapítvány stb. Így a befizetések is államilag védve lennének

Fotó: Pixabay

Biztosítók