Tarolnak a szupertraffipaxok

Tarolnak a szupertraffipaxok

Ötvenhat százalékkal több gyorshajtásos bírságot szórt szét az autósok között a rendőrség az első fél évben, mint egy évvel korábban. Eközben az egykor még szupertraffipaxnak hívott VÉDA-rendszer készülékei rendszeresen elromlanak.

„Sebességtúllépés miatt a Kkt. 21. (1) bekezdés a) pontja alapján 2018 első hat hónapjában összesen 8 525 715 000 Ft közigazgatási bírság került kiszabásra” – közölte a Vezess kérdésére az ORFK. Ez csaknem 30 százalékos ugrás az egy évvel korábbihoz képest, 2017 első hat hónapjában ugyanis 6 582 025 000 forintnyi bírságot szabtak ki a sebességhatárok átlépése miatt.

A bírságok száma még ennél is nagyobb mértékben, közel 56 százalékkal ugrott meg egy év alatt. Az év első felében 306 302 csekket szórtak szét a gyorshajtó autósok között, szemben a 2017 első felében kiszabott 196 416 bírsággal.

ÉVEK ÓTA FOLYAMATOSAN ELROMLANAK A VÉDA KÉSZÜLÉKEI

A rekordmagasnak tűnő bírásgolások közben az egykor szupertraffipaxnak hívott készülékek eléggé megbízhatatlannak tűnnek. Az utak fölé szerelt sebességmérőket 180 alkalommal kellett javítani 6 hónap alatt idén, míg a mobil készülékeket 72-szer, árulta el érdeklődésünkre a rendőrség.

Nem az idő múlásával romlanak el egyre többször a sebességmérők, a Vezess által megszerzett adatok szerint a bő két évvel ezelőtti munkába állásuk óta folyamatosak a meghibásodások:
– 2017-ben a változtatható helyű eszközöket 406-szor, a fix telepítésűeket pedig 398-szor kellett javítani,
– 2016-ban a mobil sebességmérőket 307-szer, az utak fölé szerelt traffikat pedig 190-szer.

Hosszú az ORFK-tól kikért hibalista, az elmúlt 2,5 évben a mobil sebességmérőknél ezeket az alkatrészeket kellett javítani: tápcsatlakozó, LAN csatlakozó, állvány, külső GPS antenna, GSM antenna, akkumulátor vagy akkumulátortöltő, szivargyújtó töltője, kamera. A VÉDA fix készülékeinek listája sem rövidebb: kamera, ipari számítógép, kategorizáló lézer, UPS, switch-hiba, csatlakozó, akkumulátor, merevlemez.

A rendőrség szerint volt rá példa, hogy meghibásodás miatt közel három hétre kiesett egy traffipax a rendszerből, ráadásul az autósok is megérezték a készülék bütykölését, mivel „közúti forgalomterelést kellett előzetesen megrendelni a javítás érdekében”.

RÉSZBEN LEJÁRT A GARANCIA, MOSTANTÓL FIZETNI KELL A JAVÍTÁST

Az eddig elvégzett, ezernél is jóval több javítás nem került plusz pénzébe az adófizetőknek, de ez éppen most változott meg. A VÉDA-rendszer garanciális időszaka 3 év, az ún. változtatható helyű KKEP-k esetében augusztus 3-án járt le, míg a fix telepítésűeknél 2018. december 10. a garancia lejáratának időpontja.

Kérdésünkre, hogy ki végzi majd a traffik javítását a garancia lejárta után, és ki fizet majd ezért, a rendőrség így válaszolt: a készülékek „üzemeltetését és javítását a garancia lejártát követően is az ARH Informatikai Zrt. végzi; az ORFK és a cég szerződése alapján átalánydíjas elszámoláson alapuló szolgáltatás keretében”.

Augusztus 3-tól nem csak a gyorshajtók fizetnek (Illusztráció)

TITOK, HOGY MENNYIT HIBÁZNAK AZ ELROMLÓ TRAFFIK

Ha ennyiszer elromlanak a rendőrség traffipaxai, adott a kérdés, hogy vajon mennyi alkalommal hibáznak? Korábban feltettük már ezt a kérdést az ORFK-nak, akkor így válaszoltak. „A VÉDA-rendszerhez tartozó kamerák által rögzített szabályszegésekről készített fénykép- és videofelvételeket azok rendszerbe történő bekerülését követően ügyintézők ellenőrzik. Amennyiben a rendelkezésükre álló adatokból kétséget kizáróan nem támasztható alá a szabályszegés elkövetése, úgy intézkednek az eljárás megszüntetésére. Arról azonban, hogy erre hány esetben kerül sor, a rendőrség nem vezet kimutatást.”

Most azt kérdeztük, hogy vajon miért nem érzi szükségét ilyen kimutatás vezetésének az ORFK? „A kérdésében felvetett kimutatás vezetése szakmai döntés függvénye, amely nem része a közérdekű adatszolgáltatás körének” – válaszolták.

HIÁBA BÍRSÁGOLNAK TÖBBET, NEM CSÖKKEN, INKÁBB NŐ A SÉRÜLÉSES BALESETEK SZÁMA

Hosszú évek óta folyamatosan elmondja a rendőrség, hogy szerintük a gyorshajtás a legfőbb baleseti ok, gondoljuk, emiatt kezdtek a korábbinál is több bírságot szórni az autósok nyakába sebességtúllépés miatt. Ezzel kapcsolatban érdemes megnézni két grafikont, amelyeket egyébként éppen az ORFK tett közzé 2018 első felének közlekedési baleseteivel kapcsolatban.

Az egyik szerint az év első felében csúcsot döntött a sérüléses balesetek száma. Vagyis pont ugyanabban az időszakban, amikor a bírságolás is rekordokat döntögetett.

A személyi sérüléses balesetek száma 2010 óta, első féléves adatok (Forrás: ORFK)

A másik grafikon a sérüléses balesetek kiváltó okait mutatja 2018 első hat hónapjából.

(Forrás: ORFK)

32 százalékkal első a gyorshajtás, 26 százalékkal második az elsőbbségi jog negligálása, harmadik 17 százalékkal az elhibázott kanyarodás, bőven van itt gond sok mindennel. Ráadásul a  gyorshajtás 32 százalékának csak egy része az utak mellé tett sebességhatárok átlépése (abszolút gyorshajtás), a másik a traffipaxszal nem büntethető, azaz sebességméréssel nem megelőzhető ún. relatív gyorshajtás.

Ennek, valamint a további 68 százaléknak a csökkentéséhez a bírságolásnál sokkal összetettebb megoldást kell keresni gyorsan, és nem csak a rendőrségnek.

Maradunk a bunkó autósok és a piroson áthajtó bringások országa?

Ki tudja miért, de nem hajlandók bevezetni a közlekedés-kultúra kötelező oktatását az iskolákban. Pedig korábban még ígérgette a kormányzat, ami sok más országban életeket menthet, immár gyerekkortól.

Biztosítók