Tarlós ígéri: megszűnik az éjjeli repülés Budapest felett

Tarlós ígéri: megszűnik az éjjeli repülés Budapest felett

A jogszabályi változásoknak köszönhetően éjfél és reggel öt óra között, a mélyalvási időszakban szinte teljesen megszűnik a repülőgép-forgalom Budapest felett, a Liszt Ferenc repülőtéren tervezetten nem szállhatnak fel és le repülőgépek - jelentette be Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A korlátozáshoz szükséges jogszabály-módosítások "részben már életbe léptek, részben a legközelebbi jövőben életbe lépnek" - mondta Tarlós István. Kifejtette, ötről tíz csomóra emelték a le- és felszálláskor megengedett hátszél erősségét, a főváros felett kényszerűen végrehajtott éjszakai repülésekért akár 1000 eurós bírságot is kiszabhatnak, továbbá a zajmérési helyek számát az eddigi hatról tizenháromra növelik. "Mindezek következtében az eredmény az lesz, hogy a mélyalvás időszakában gyakorlatilag Budapest felett a repülések megszűnnek" - fogalmazott.

Palkovics László elmondta, az intézkedések azt szolgálják, hogy az éjszakai repülési műveletek számát nullára csökkentsék. A hátszélre vonatkozó szabályváltozásoknak köszönhetően a jelenleginél több repülőgép közlekedhet a gyéren vagy egyáltalán nem lakott délkeleti irányba, illetve irányból.

1984-ben kezdte egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán, ahol 1989-ben szerzett mérnök diplomát. 1989 és 1991 között az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága doktori ösztöndíjas programjának.

Hivatalosan most sem szabad éjfél és hajnali 5 óra között járatot tervezni a menetrendekbe, mégis van néhány járat, ami ebben az időszakban landol Budapesten. A zajszennyezés kérdéséről már régóta szó van a fővárosban, egy márciusinyilatkozatában Tarlós István elmondta: "Reálisan és lelkiismerettel kijelenthető, hogy belátható időn belül, még az is lehet, hogy rövid időn belül, meg tudjuk szüntetni az éjszakai repüléseket, és a közlekedési hatóság kezébe tudja adni a minisztérium a zajmérés jogosítványát".

Fotó: Pixabay

Biztosítók