Szépen lassan teljesen eltűnnek a biztosítási piac régi királyai

Szépen lassan teljesen eltűnnek a biztosítási piac régi királyai

Nagyon felpörgött 2017-ben a biztosításközvetítői piac Magyarországon: mintegy 60,4 milliárd dollárnyi nettó értékesítési árbevételt értek el a piac szereplői, ami gyakorlatilag sosem látott rekordnak számít. A teljes piac egyre nagyobb része van ráadásul kisebb közvetítők kezében, de a legnagyobb játékosok közt is átrendeződés figyelhető meg, ahogy a volt Brokernet már a top10-ből is kiesett, a Keszthelyi-csoport tagjai pedig stabilan tartják az OVB mögött a második helyet.

Az MNB Aranykönyvéből készített statisztikákból kihagytuk a Fundamentát, amely elsősorban nem biztosításközvetítői tevékenységet végez, valamint csak 100 millió forint nettó értékesítési árbevétel fölötti cégeket vizsgáltunk.

Dinamikusan növekedett tavaly a biztosításközvetítők árbevétele, a Fundamenta eredményeit nem számítva összesen 60 milliárd forintot szívtak fel a piacról, ami a 2016-os értékhez képest mintegy 11%-os változást jelent. Bár az elmúlt években a top 10 közvetítő jellemzően a piac több mint felét uralta, tavalyelőtt már fordult a kocka, 2017-ben pedig már "csak" 49,5%-os részesedése volt a legnagyobb tíz cégnek. 

Szépen lassan teljesen eltűnnek a biztosítási piac régi királyai


A top 10-ből a legnagyobb szeletet az OVB hasítja ki; 7,35 milliárd forintos árbevételével a piac több mint 12%-át a kezében tartja a német hátterű vállalat, igaz, az OVB nemcsak biztosítási termékeket értékesít. Ha egy cégcsoportnak tekintjük a Keszthelyi Holding ernyője alá tartozó Hungarikum Alkuszt, a Palladium Consultingot és az Agenta Consultingot, második helyre az állami megrendeléseken hízó cég csúszik fel 3,8 milliárd forintos árbevételével, míg harmadik helyet a Europ Assistance foglalja el, 3,46 milliárd forintos bevételével. 

Szépen lassan teljesen eltűnnek a biztosítási piac régi királyai

 

Szépen lassan teljesen eltűnnek a biztosítási piac régi királyai


A legnagyobb adózott eredményt mégis a legnagyobb online alkusz, a Netrisk érte el, amely több mint egymilliárd forintos profitot tudott zsebre tenni tavaly - vélhetően ez az internetes közvetítő alacsony működési költségeinek köszönhető. Második az OVB lett, majd ezt követte a Nasdaqon jegyzett, de állami cégeknek is szolgáltató Willis. 

Szépen lassan teljesen eltűnnek a biztosítási piac régi királyai


Érdemes egy pillantást vetni arra is, hogy rendeződött át a biztosításközvetítők élmezőnye az elmúlt években. Az életbiztosítás-túlsúlyos cégek közül a Brokernet / Quantis 2013-ig messze a legnagyobb játékos volt, ma már azonban eltörpül régi riválisa, az OVB mellett. Míg 2008-ban a Brokernet az OVB árbevételének több mint négyszeresét szerezte meg, ma az OVB árbevétele már közel ötszöröse a Brokernet-utód Quantisénak, sőt, még a szintén élet-túlsúlyos MPK is megelőzte. A Quantis immár a top 10-ből is kiesett árbevétel szempontjából. Fontos megjegyezni, hogy a tavaly életbelépett etikus életbiztosítási koncepció úgy tűnik, egyik esetben sem okozta az értékesítési árbevétel látványos visszaesését. 

Szépen lassan teljesen eltűnnek a biztosítási piac régi királyai

 

Szépen lassan teljesen eltűnnek a biztosítási piac régi királyai


Az elmúlt évek sikertörténete egyébként az OVB mellett a Keszthelyi Holdinghoz tartozó cégek növekedése volt. A Holding 2014-ben szerezte meg az Agentát, majd 2015-ben a Hungarikum Alkuszt (korábban Optimál GB) és a Quantistól a Palladiumot. Összességében a cégcsoport a legnagyobb nettó árbevételt elérő nem-életbiztosítási alkusszá nőtte ki magát Magyarországon, röpke néhány év leforgása alatt. 

Szépen lassan teljesen eltűnnek a biztosítási piac régi királyai


Markáns változás látható 2008 óta a biztosításközvetítők számában is; 9 év alatt 42 ezerről 28 ezerre, vagyis közel harmadával csökkent a biztosításközvetítői szakmában dolgozó természetes személyek száma. A legnagyobb visszaesés a többes ügynökök körében következett be, számuk még 2017-ben is közel 1300-zal csökkent. Ennek közvetlen oka az lehetett, hogy az etikus koncepció esetenként akár 20%-os jutalékcsökkenést is okozott náluk. Ugyanakkor az etikus koncepció nem okozott egyelőre akkora bevétel-visszaesést, mint amekkorát korábban sokan vártak a piacon. 

Szépen lassan teljesen eltűnnek a biztosítási piac régi királyai


A közvetített biztosítási díjak összegéről eggyel régebbi adatok állnak rendelkezésre. Ezek arról árulkodnak, hogy az életbiztosítások közvetítői értékesítése jelentősen visszaesett 2007-2008 óta, és 2016-ban már a nem-életbiztosítások adták a közvetítői értékesítés több mint kétharmadát. 2012 óta ennek fő katalizátora a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak (kgfb) emelkedése. Az életbiztosítási értékesítésben egyébként egyelőre jóval magasabb a koncentráció, de csökken: az 5 legnagyobb szereplő piaci aránya 60% fölött jár (a válság előtt ez közel 90% volt), a nem-élet területen ez csak mintegy 30%. 

Szépen lassan teljesen eltűnnek a biztosítási piac régi királyai

 

Címlapfotó:pixabay.com

Biztosítók