Súlyos sérülés után jutott az autósport elitjébe a magyar srác

Súlyos sérülés után jutott az autósport elitjébe a magyar srác

Még csak húszéves, mégis a világ legjobbjai ellen versenyezhet Tassi Attila. A hondás pilóta a legjobbaktól leshette el a túraautózás fortélyait az évek során.

Lassan tíz éve már, hogy Michelisz Norbert megnyerte első túraautó-világbajnoki futamát Makaóban. Az azóta saját csapatot is alapító versenyző kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy közelebbről megismerjük ezt a sportágat, ahol szerencsére egyre többen képviselik hazánkat.

Norbi mellett 2019-ben a WTCR mezőnyét erősíti Tassi Attila is, aki 20 éves kora ellenére már több nemzetközi sikert is aratott. 2017-ben második lett a TCR-sorozatban, de a tavalyi szezonban is összejött neki két győzelem, mielőtt a túraautózás legfelsőbb szintjére lépett. A sikerek itt sem kerülték el a fiatal versenyzőt, indulhatott már pole-pozícióból az igencsak technikás Vila Real-i aszfaltcsíkon, Portugáliában.

A KCMG-csapat versenyzője egy Hondát terelget az idei szezonban, a korábban a Forma-1-et is megjárt Tiago Monteiro csapattársaként. Nem titkolt vágya, hogy egy nap ő legyen a legismertebb magyar autóversenyző.

Gyerekkorodban több sportágba is belekóstoltál, például a kerékpározásba is, utóbbit egy sérülés miatt hagytad abba. Hogyan jött ezek után az autósport?

Ötéves korom óta sportolok. Jégkorongoztam hét évet, és hobbiszinten BMX-eztem. Egy ugratásból érkezve betörtem a koponyámat, emiatt egy hetet kellett kórházban feküdnöm. Ott jött az ötlet, hogy szeretném abbahagyni a jégkorongot és az autósport felé mozdulnék.

Mennyire lelkesedtek a szüleid az ötletért?

Nem voltak túl boldogok, de kipróbáltam magam gokartban. Kétszer amatőr bajnok lettem, majd négy évet suzukiztam, amíg be nem töltöttem a 16-ot. Beugrottam 2-3 Seat Eurocup-futamra, ezek után jött a TCR, majd idén a WTCR.

Mennyire volt nehéz előteremteni mindehhez az anyagi hátteret? Inkább te kerestél szponzorokat, vagy volt mindig választási lehetőséged?

Nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, a kezdetek óta velem vannak. Az utóbbi három évben sokat köszönhetek a Hell Energynek, akik folyamatosan támogatnak, biztatnak és hisznek bennem. Próbálom ezt az eredményekkel minél jobban meghálálni, melyek egyre jobbak és jobbak lesznek.

Létezik a túraautózásban is a fizetős pilóta fogalma? Ha igen, a WTCR-ben mennyire érezhető a jelenlétük?

Biztos, hogy van ilyen. Nevet nem tudok mondani, de létezik. Szerencsére én nem ezen a szinten tartok.

20 éves korod ellenére már jelentősnek mondható nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezel, olyan versenyzőktől tanulhattál, mint Tiago Monteiro és Michelisz Norbi, aki az előző csapatod alapítója. Hogyan tekintesz rájuk, mit gondolsz róluk?

Amikor 2017-ben Norbi csapatában versenyeztem, örültem, ott kezdtünk el beszélgetni. Nagyon sokat tudtam tőle tanulni, de sajnos szétváltak útjaink. Tiago mellett is sokat tanulok, de a mezőny összes versenyzőjétől tudok ellesni dolgokat: az én tapasztalatom a tizede sincs annak, ahol a mezőny nagy része tart. Minden mozdulattal, amit le tudok róluk nézni, azzal csak tanulok.

Milyen fizikai felkészülést igényel egy túraautós hétvége? Nyilvánvalóan kisebb erőhatások érnek benneteket, mint egy Forma-1-es pilótát, de többször is ültök autóba.

Minden héten ötször edzek hétköznapokon. Ebből kettő edzésen külön a versenyekre készülünk Matics Zsoltival, a reflexen javítva, a kéz-láb koordinációt fejlesztve. A másik három a kondizásról szól.

Attila tartja a körrekordot a miskolctapolcai Avalon Parkban található gokartpályán.

Három ázsiai versenyhétvége van hátra a 2019-es szezonból, ráadásul időben elég nagy hézag van köztük. Mennyire megterhelő ilyenkor újra és újra a helyi időzónához alkalmazkodni?

Minden hétvége előtt megnézzük, mekkora az időeltolódás. Ők legalább hat órával előrébb járnak, így mindig készülünk egy ún. jet-lag tervvel. Már itthon, az utazás előtti napon az este 11 helyett már lefekszek 7-8 óra körül.

El is tudsz aludni?

Igen. Nyilván léteznek olyan szerek, mint a melatonin, amit szintén Zsolti szabályoz, a jet-lag tervvel együtt. Napról napra minden egy órával korábbra tolódik, hogy mire kiérek, ne legyen gond. Ezúttal direkt egy nappal hamarabb utazok ki, hogy legyen egy kis szabadidőm, és 100 százalékosan átálljak. Kínában ez nagyon jól sikerült, az első éjszaka már rendesen tudtam aludni.

A következő állomás Japán. Mennyi hondás kötelezettséged lesz?

Még nincs sok információnk erről, de azt tudom, hogy oda sokkal korábban, úgy 1,5 héttel előbb ki kell utazni. Még nem volt ilyesmiben részem, de nagyon várom, sok jót hallottam róluk.

Van példaképed a versenyzők között – legyen az akár túraautós pilóta, akár más szériában versenyző?

Lewis Hamilton. Nem azért, mert egy ötszörös világbajnokról beszélünk, hanem inkább a versenyzési stílusa, a felfogása, a mentalitása miatt.

Túl egyszerű lenne úgy zárni a beszélgetést, ha a kedvenc versenypályádról kérdeznélek téged. Ezért inkább mondd meg, van-e olyan versenypálya, amit nagyon nem szeretsz?

Ilyesmin még soha nem gondolkodtam. Nem tudom, hirtelen nem tudnék erre válaszolni. Minden pályának megvan a maga sajátossága, számomra nincs olyan, hogy ezt most jobban utálom. Minden helyszínt más szemszögből közelítünk meg, és vannak olyan pályák, ahol nehezebben találjuk meg a tempót, de nem tudok konkrétumot mondani.

Címlapfotó: Pexels

Biztosítók