Sokkal többen nyaralnak idén mint tavaly, ugyanakkor az utasbiztosítások aránya nem növekedett

Sokkal többen nyaralnak idén mint tavaly, ugyanakkor az utasbiztosítások aránya nem növekedett

A Genertel harmadik éve végez felmérést utazási és utasbiztosítással kapcsolatos szokásokról. A tavalyihoz hasonlóan idén is az utazók döntő többsége; 74 százalék köt utasbiztosítást, ugyanakkor sokkal többen – 77% - nyaralnak idén, mint 2016-ban. Továbbra is ár alapján dönt közel 40%-uk, de jelentősen nőtt a kiegészítők fontossága a biztosítás megkötésénél. Ha nem is érdemben, de tavalyhoz képest sajnos kevésbé vannak tisztában azzal, mit is tartalmaz egy alap utasbiztosítás csomag.

A Genertel Biztosító Zrt., idén is 1000 főt kérdezett meg utasbiztosítási felmérése alkalmával. A kutatás során 3 nagy csoportba sorolták a kérdéseket: az utazók hány százaléka köt utasbiztosítást és mi alapján dönt? Milyen módon kötnek biztosítást? Mennyire vagyunk tisztában magával az utasbiztosítással?

Sokkal többen nyaralnak idén – a nyaralók ¾-e köt utasbiztosítást

Az elmúlt két évhez képest jelentősen csökkent azok aránya, akik nem engedhetnek meg maguknak egy utazást; 2016-ban 49%, 2015-ben 50%, idén csupán a megkérdezettek 23 százaléka nem utazik sehová. Belföldre a megkérdezettek közel 46%-a utazik (2016: 34%), külföldre pedig tavalyhoz képest 12 százalékkal többen, 29% tervez utazást. A külföldi nyaralást választók közül kb. 10 százalék Horvátországban nyaral.

Nincs érdemi változás tavalyhoz képest az utasbiztosítást kötők számában; a tavalyi 73-hoz képest a válaszadók 74%-a mondta azt, hogy minden esetben köt, míg 18% csak néha (2016: 8%). A tavalyi 19%-hoz képest viszont 8%-ra csökkent azok aránya, akik soha nem kötnek biztosítást.

Ár-érzékeny a magyar

Még mindig nagyon ár-érzékeny a magyar piac, tavalyhoz hasonlóan idén is 40% válaszolta azt, hogy kizárólag ár alapján dönt egy utasbiztosítás mellett. Érdekes azonban, hogy nőtt a kiegészítők fontossága; idén 41% dönt ez alapján, tavaly alig 20 százalék.

Nőtt azok száma is, akik az adott biztosító ismertsége vagy ajánlása miatt döntenek az adott biztosítás mellett; 34 százalékra a 2016-os 26-ról.
Egyre többen kötnek neten utasbiztosítást

A válaszadók 47 százaléka interneten köti meg biztosítását, ez 7 százalékkal több, mint tavaly. Az elmúlt évhez hasonló arányban – 46% - választják a klasszikus személyes kötést. 8% alatti a telefonon kötők aránya. 

Ami a preferált napidíjakat illeti, itt jelentős az eltérés tavalyhoz képest; a tavaly mért 45%-hoz képest, idén már 74% tart reálisnak 200-400 Ft/fő/nap díjat, alig 12 % (2016: 37%) pedig 400-900 Ft/hó közötti sávban mozgót. A fennmaradó 14 százalék 200 Ft/fő/nap díjjal lenne boldog.

Kicsit kevesebbet tudunk, mint tavaly

A válaszokból kiderült az is, hogy 2016-hoz képest valamivel kevesebbet tudunk magáról az utasbiztosításról; arról, hogy mit tartalmaz jellemzően az egy alap csomag. A megkérdezettek fele, illetve harmada nem tudja, hogy a gépjármű assistance és a poggyászbiztosítás is része lehet az alapcsomagnak, ahogyan 45% nem tudta, hogy az orvosi-és mentési költséget is tartalmazza. Ezek az arányok, kisebbek voltak tavaly, azaz, még ha néhány százalékkal is, de jobban tisztában voltunk az utasbiztosítás által tartalmazott szolgáltatásokkal.

Biztosítók