Rákellenes világnap: hazánkban évente 33 ezren veszítik életüket daganatos betegségben

Rákellenes világnap: hazánkban évente 33 ezren veszítik életüket daganatos betegségben

A daganatos megbetegedések száma a világ valamennyi országában jelentős emelkedést mutatott az elmúlt évtizedekben. Hazánkban évente mintegy 32-33 ezren veszítik életüket daganatos betegség következtében, jóllehet a daganatok egyharmada megelőzhető lenne. A magyar Kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériumának célja ennek érdekében a szűrővizsgálatokon való részvétel növelése. A Kormány évente átlagosan 3,22 milliárd forintot fordít a szervezett egészségügyi szűrővizsgálatokra, amely összeg évről-évre növekszik.

A Kormány 2010 óta számos intézkedést hozott a prevenció elősegítésének érdekében. A kezdeményezések prioritásként határozzák meg a megelőzést, a szűrővizsgálatokon való részvétel növelését és a környezeti ártalmak csökkentésére való törekvésen túl a kockázati tényezők, köztük a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az elhízás csökkentését. Jelentősen szigorodott a Nemdohányzók védelméről szóló törvény, a gyerekek egészséges életmódra nevelésének érdekében bevezették a mindennapos testnevelést, az iskolai közétkeztetés egészségesebbé vált, a büfék polcairól eltűntek a káros anyagokat tartalmazó ételek. 2014 óta a 12 éves lányok térítésmentesen kapják a HPV elleni védőoltást a méhnyakrák megelőzésére. Az érintett korosztály 75%-a él ezzel a lehetőséggel. A sikeren felbuzdulva a kormány szándéka, hogy a védőoltást a 12 éves fiúkra is kiterjessze.

Az elsődleges megelőzésen túl a prevenció másik fontos elemét a szűrővizsgálatok jelentik, ezért a Kormány ingyenes szűrővizsgálatokkal igyekszik megszólítani a lakosságot. A szervezett és célzott népegészségügyi szűrővizsgálati rendszer részeként a 45-65 év közötti nők kétévenként emlőszűrésen, a 25-65 közötti nők egyszeri negatív szűrővizsgálata után 3 évenként méhnyakrákszűrésen vehetnek részt. A népegészségügyi célú méhnyakszűrésen való részvétel növelése érdekében a védőnőket is bevonták a szűrőprogram szervezésébe és lebonyolításába.

2018 év végén elindult az 50-70 év közötti férfiak és nők kétévenkénti vastag- és végbél szűrővizsgálata, melynek részeként eddig több mint 54 ezren kaptak behívót a vizsgálatra. Hazánk úttörő módon indította el egy vizsgálat részeként az alacsony dózisú CT-vel történő tüdőszűrést a tüdőrák felismerésére. Az így történő tüdőszűrés egy most zárult nagy vizsgálatban 25 százalékkal csökkentette a tüdőrákhalálozást a tüdőszűrésen átesett betegek körében.

Ugyancsak jelentős lépés, hogy 2019. január 1-től a női és férfi nemi szervek daganatos betegségeiben szenvedők is bekerültek az adókedvezményben részesülők körébe.

A diagnosztikai és daganatterápiás eszközök fejlesztése érdekében évről évre javul a hazai egészségügyi intézmények képalkotó- és sugárterápiás eszközökkel való ellátottsága, és folyamatosan zajlik az új, innovatív daganatellenes gyógyszerek bevezetése. Fontos lépés volt a daganatos betegségek korai felfedezésének érdekében a képalkotó vizsgálatok teljesítmény-volumenkorlát mentességének lehetővé tétele is.

Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének hivatalba lépésekor, az első intézkedései között szerepelt, hogy felkérte az országos intézeteket, dolgozzák ki a nemzeti programokat azokon a betegségterületeken, amelyek a legtöbb halálozást okozzák, ezek a szív és érrendszeri, valamint az onkológiai betegségek, továbbá amelyek az ember megnyomorodásához vezetnek: a mozgásszervi és mentálhigiénés megbetegedések, és prioritásként természetesen a gyermekgyógyászati ellátás területén is. Ezek között a programok között szerepelt a Nemzeti Rákellenes Program is, amely az 1993-as kidolgozástól kezdve mai formájában tartalmazza a megelőzés legfontosabb követelményeit, kritériumait. A Nemzeti Rákellenes Program része a készülő Nemzeti Népegészségügyi Programnak, amely a lakosság élethosszának növelése, életminőségének javítása érdekében kerül majd bevezetésre.

Magyarország Kormánya a lakosság egészsége iránt érzett felelősségtől vezérelve tehát 2018 november végén elfogadta az egészségügy átfogó megújítására irányuló, a legnagyobb egészségveszteségek mérséklését célzó öt Nemzeti Egészségügyi Programot, köztük az említett Nemzeti Rákellenes Programot is, melynek végrehajtására folyamatban van a Nemzeti Rákellenes Szakpolitikai Program kidolgozása.

Magyarország Kormánya és az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a primer prevenció, azaz a megelőzés mellett tegyenek eleget a népességszintű szűréseken való megjelenésnek, hiszen ezzel segítik a rosszindulatú daganatos betegségek korai felismerését, amely sokszor életet menthet!

Fotó: Pexels

Biztosítók