Nagyot nőtt a környezetbarát építőanyagok piaca

Nagyot nőtt a környezetbarát építőanyagok piaca

Az elmúlt öt évben közel négyszeresére nőtt azoknak a lakossági építtetőknek a száma, akik hajlandók megfizetni a környezetbarát építőanyagok árát. A jelentős növekedés oka, hogy zárult az olló: változott az emberek véleménye és az árak is elérhető közelségbe kerültek.

Az építtetők 97 százaléka elméletben fontosnak tartja, hogy az általa felhasznált építőanyag környezetbarát legyen, s egyöntetűen (96 százalék) vélik úgy, legalábbis szintén elméletben, hogy inkább környezetbarát terméket választanának egy hagyományossal szemben - derül ki a Mapei Kft. júliusi,  1100 lakossági építtetőt megkérdező online felméréséből.

A gyakorlat azonban kicsit más képet mutat. Miután ma átlagosan 20-30 százalékkal magasabb a környezetbarát építőanyagok ára, a pluszt pedig a megkérdezett építtetők 41 százaléka fizetné meg. A trend ugyanakkor biztató, hiszen öt évvel ezelőtt még csak 11 százalék adta volna meg a környezetbarát építőanyagok árát. Igény akkor is lett volna rá, azonban lényegesen magasabb, 30-50 százalék között volt az árkülönbség - olvasható a felmérésben.

A trendre egyre több gyártó reagál, ha a kereslet ilyen ütemben nő, öt év múlva általánossá válik a környezetbarát építőanyagok használata - mondja Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

Fotó: Pexels

Biztosítók