Máris védettebbé váltak a légi utasok

Máris védettebbé váltak a légi utasok

Kifizették az első kártérítést a légijárat-késésre kötött kiegészítő díjas biztosítás után. A piacon nemrég jelent meg ez a biztosítástípus.

Néhány héttel a termék bevezetése után máris kifizette az első járatkésés miatti kártérítést a Magyar Posta Biztosító. A társaság tájékoztatása szerint a Wizzair Budapest–Eindhoven járatán utazott az az utas, aki utasbiztosításához megvásárolta a kiegészítő biztosítást, amelynek alapján a biztosító – a szükséges iratok beérkezése után – két felnőtt és egy gyerek számára fejenként 250 eurós kártérítést fizetett. Ez az 1500 kilométer alatti járatok késésére vonatkozó díjtétel.

Pandurics Anett elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint a három órát meghaladó késés, előzetes értesítés nélküli járattörlés vagy a beszállás visszautasítása (túlfoglalás) miatt vállalják a kártérítés kifizetését. A biztosító kártérítési felelősségvállalásának összeghatára a 261/2004 EU-rendelet értelmében megegyezik a légicég által fizetendő kártérítés összegével. Ezt a biztosító a szükséges iratok becsatolása esetén azonnal fizeti, míg a diszkont-légitársaságoktól a jogos kártérítés megszerzése is bonyolult, időrabló feladat.

Ha késik a poggyász, jól jöhet a prémiumbiztosítás

A Posta Biztosító szolgáltatását egy négytagú család egyhetes európai üdüléséhez naponta és fejenként 124 forintért, összesen alig több, mint 10 euróért lehet igényelni, míg az elmúlt időben gombamód szaporodó, kártérítést ígérő ügyvédi irodák a jogos kártérítés 20-40 százalékát kérik közreműködésükért, igaz, a minimum 50 eurós sikerdíjat csak baj esetén kell kifizetni, de a biztosítási fedezetet előre le kell szurkolni, és úgy érezhetjük, kidobtuk a pénzünket, ha végül a járat nem késik.

A Wizz saját garanciaszolgáltatása járatonként és személyenként 10 euróért egyórás késés esetén is 100 eurós 7 napon belüli jóváírást ígér.

Az ajánlat akkor is érvényes, ha a légi fuvarozó minden olyan észszerű intézkedést megtett a késedelem vagy a járattörlés elkerülésére, amelynek alapján egyébként a légitársaság az EU és a biztosító szabályzata szerint mentesülne a kártérítés felelőssége alól. A biztosító a kártérítés kifizetésekor nyilatkozatot kér az ügyféltől, hogy a kártérítést így már a biztosító magának harcolja ki a szállítóval szemben.

A Világgazdaság információi szerint több biztosítónál is napirenden van a repülőjáratok késésére vonatkozó termék kidolgozása, és elképzelhető, hogy lesz társaság, amely nem kiegészítőként nyújtja majd a szolgáltatást. A poggyászkésésekért a prémiumbiztosítások általában térítik a váltóruha, tisztálkodószerek költségét.

A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható

Fotó: AFP/ANP/Jerry Lampen/Netherlands Out

Biztosítók