Már 4 millió eSzemélyi van forgalomban

Már 4 millió eSzemélyi van forgalomban

A 2016 –os bevezetéstől mindössze három év kellett, hogy a kiadott eSzemélyi okmányok száma meghaladja a 4 millió darabot. Az elektronikus chipet is tartalmazó személyazonosító igazolványok egymásra rakva közel négyszer olyan magasak lennének, mint a Kékestető, egymás mellé helyezve pedig légvonalban Hegyeshalomtól egészen Nyíregyházáig érnének el - olvasható a Belügyminisztérium közleményében.

Az okmány a legszigorúbb adatbiztonsági követelményeknek is megfelel, tároló eleme biztonságát, az adatok jogosulatlan felhasználástól való védelmét az okmányhoz tartozó PIN kódok biztosítják. Az új típusú személyigazolvány az egészségügyi ellátásban, több közösségi közlekedési szolgáltatónál már használható. Chipje – egyebek mellett - akár 2 vész esetén hívandó telefonszámot is tárol.

Hol használható jelenleg az eSzemélyi közösségi közlekedési funkciója?

Az eSzemélyi közösségi közlekedési funkciója jelenleg pilot jelleggel működik az alábbiakban bemutatott közösségi közlekedési szolgáltatóknál. A közösségi közlekedési szolgáltatók közül elsőként a MÁV Zrt.-nél vette kezdetét olyan program, amelynek során lehetőség nyílik a bérleteket úgy is megvásárolni, hogy azt az új személyazonosító igazolvány elektronikus tároló eleme tartalmazza. 

2017. év első negyedévétől kezdődően a Budapest Déli-pályaudvar és Pusztaszabolcs között rendszeresen vonattal utazók már akár az eSzemélyi okmányukra, elektronikus adatként feltöltött bérletet is használhatnak. A Budapest – Déli-pályaudvar, Százhalombatta (MÁV Mobilizált Jegypénztár) és Pusztaszabolcs állomásokon található jegypénztárakban biztosított az elektronikus bérletek értékesítése, illetve az okmányra történő feltöltése. 

2017. második felétől, az elektronikus jegyrendszer ilyen irányú bővítése miatt ez a szolgáltatás már a Budapest – Székesfehérvár útvonalon is igénybe vehető. 2017. év utolsó negyedévétől kezdődően Debrecenben, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. által biztosított közösségi közlekedésben már eSzemélyivel is igazolható az elektronikus jegyrendszerben, hogy a felhasználó jogosult az utazásra. 

Az utazás során a közlekedési azonosító az ellenőrnél lévő mobil eszköz segítségével kiolvasható az okmány tároló eleméből. Ez alapján meg állapítható, hogy az állampolgár rendelkezik-e az adott járműre, adott időben és adott viszonylatban bérlettel.

A www.eszemelyi.hu weboldalon naprakész információk találhatóak az okmányról és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokról. A felmerülő kérdésekre a Kormányzati Ügyfélvonal 1818-as ingyen hívható telefonszámán a nap 24 órájában válaszolnak a felkészült ügyintézők.

Fotó: Pixabay

Biztosítók