Már 170 ezer magyar autósnak van E-kárbejelentője

Már 170 ezer magyar autósnak van E-kárbejelentője

Csaknem 170 ezer letöltésnél és 1000 kárbejelentésnél tart a MABISZ által létrehozott E-kárbejelentő - ismertette előadásában Pandurics Anett, a szervezet elnöke.

Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke többek között az alábbiakról beszélt előadásában: 

  • A 26 MABISZ-tag előzetes adatai alapján 1042 milliárd forint volt tavaly a magyar biztosítási piac teljes díjbevétele, ami 8%-os növekedést jelent egy év alatt.
  • Szabályozási szempontból 2018 is nehéz volt a biztosítási szektor számára. A szabályoknak való megfelelés mellett a nyugdíj- és egészségbiztosítások szerepének (utóbbi kiegészítő finanszírozásként) növelésében, a pénzügyi tudatosság és a fogyasztóvédelem erősítésében, valamint a digitalizáció terén látja a MABISZ a legnagyobb feladatokat.
  • Az E-kárbejelentő elkészítése forradalmi lépés a magyar biztosítási piacon, az egyetlen egységes offline csatornát, a baleseti bejelentőt váltja fel a használóknál (sikeres bejelentés esetén azonnal megindul a biztosítói kárrendezés), de nem szűnik meg a papír alapú bejelentés sem.
  • Január elején indult az E-kárbejelentő, az applikációt eddig 169 ezren töltötték le, 949 kárt jelentettek be rajta, az applikációt eddig átlagosan 4,3-ra értékelték az ügyfelek.
  • A februári adatok szerint naponta mintegy 20 db kárbejelentés érkezik, a februári 570 kárbejelentésből 270 db volt egykészülékes és 300 db kétkészülékes. A csatolt képekkel küldött kárbejelentések aránya 83%, 10,5% pedig hangfájlt is csatolt. A kárfelvétel helyszínét 49% adta meg.
  • A gépjármű és a szerződéses adatokat a biztosítóktól kapott QR-kód beolvasásával is meg lehet adni. Jelezni kell, ha a szerződő jogi személy vagy vállalkozás, majd kiválasztani annak biztosítóját. Azt kérik az ügyfelektől, hogy aki letöltötte az applikációját, a biztosítójától kapott QR-kódot is olvassa be hozzá. A demo.ekarbejelento.hu oldalon ki lehet próbálni az applikáció működését.

 

Már 170 ezer magyar autósnak van E-kárbejelentője

 

Címlapfotó: Pexels

Biztosítók