Küszöbön a változás: nem olyanok lesznek a kórházak, mint amikhez eddig hozzászoktunk

2040-ben vagyunk, addigra már 50 felett leszek. Ha megbetegszem, akkor hová fogok majd bejutni? Lesznek még kórházak, hogy néznek majd ki? Mennyire alakul át az egészségügyi ellátórendszer Európában, és ezen belül Magyarországon? Vagy ebből a szempontból is speciális a szektor?

Ha megnézzük az egészségügy elmúlt legalább 50 évét, akkor egyértelmű a szektor egyedisége. Ugyanis ebben a szektorban nagyon mérsékelt változások mentek végbe ahhoz képest, hogy a többi iparágban milyen mélységű változások voltak. Az elmúlt 20 évben például a felismerhetetlenségig megváltozott a pénzügyi szektor, a kiskereskedelmi szektor, a feldolgozóipar, a légiközlekedés.

Az egészségügy mintha némileg kimaradt volna ebből a forradalomból és alapvető strukturális változások, a többi iparághoz képest sokkal szerényebb mertékben érték.

Ez talán azzal magyarázható legjobban, hogy az egészségügy alapvetően rendkívül kockázatkerülő iparág és az állami szektor is nagyobb mértékben befolyásolja.

Vagyis ne is számítsunk ez alapján földcsuszamlásszerű változásokra 20 éves távlatban sem?

Valóban az elmúlt néhány évtized alapján nem lehetünk túl optimisták azzal kapcsolatban, hogy 10 vagy 20 év múlva alapjaiban más egészségüggyel fogunk találkozni. Azért az vitathatatlan, hogy az elmúlt években minden technológia modernebb lett, gondolok itt a képalkotásra, diagnosztikára, és sok terápiás áttörés is született.

Mindeközben az ellátórendszer mégis úgy működik, mint korábban, vagyis vannak kórházak, szakrendelők, háziorvosok, mentők, stb., és ez a rendszer sok szempontból keveset változott.

De ha 20 éves távlatban gondolkodunk, akkor azt gondolom, hogy az iparágat is elérik az alapvető változások, jól azonosítható külső nyomások következtében. Optimista vagyok abban a tekintetben, hogy az az egészségügy, amit megismertünk az elmúlt 50 év alapján, nem így fog kinézni 2040-ben. Egy nagyon izgalmas időszak előtt állunk.

Melyek ezek a trendek, vagy külső nyomások? Nyilván a demográfia meghatározó, de mi az, ami most esetleg kevesebb fókuszt kap, pedig alapjaiban fogja meghatározni az egészségügyi ellátórendszerünket?

A demográfiai változások miatt eleve már most nem fenntartható a jelenlegi rendszer és egyre kevésbé lesz az. A GDP-arányos egészségügyi kiadások az egész világban emelkednek, ami ugye azt jelenti, hogy az egészségügyre fordított összegek erőteljesebben növekednek, mint a gazdaság teljesítménye. Ez egy szint után nem fog tudni működni. A demográfiai folyamatok meghatározzák a betegségek összetételét is, egyre több lesz a krónikus betegségben szenvedő ember a világon, és ez várható Magyarországon is. A harmadik lényeges trend a technológiai robbanás. Most már egy 90 éves embernek is lehet szív bypass műtétet csinálni, egy 70 éves ember is szeretne combnyaktörés után egy héttel járni. Rengeteg olyan ellátás, beavatkozás van már, ami korábban elképzelhetetlen volt, viszont ezek egyre drágábbak. A negyedik lényeges meghatározó erő a fogyasztói elvárás.

Közgazdasági nyelven megfogalmazva: az emberek egyre több egészséget akarnak fogyasztani, mert kezdünk rájönni, hogy az egészség igazi értékkel bír, ami a materialisztikus értékeken túlmutat.

Ezek a kereslet oldalról hajtják a változásokat, közben pedig hozzátevődnek a finanszírozási kihívások is, ami együttesen abba az irányba mutat, hogy egy vártnál radikálisabb átalakulás időszaka következhet. Hogy lesznek-e még kórházak 2040-ben is? Erre az a válaszom, hogy van pár olyan trend, ami indokolja a kórházak fennmaradását.

Maradjunk akkor a kórházaknál. Mi várható ezen a téren hosszabb időtávon?

Ezen a területen a legmeghatározóbb folyamat a konszolidáció.

Egyre kevesebb és egyre nagyobb méretű kórház lesz, és ezek várhatóan láncba csoportosulnak,

főleg az üzemgazdaságossági szempontok miatt. Magyarországon az Állami Egészségügyi Ellátó Központ is megteheti, hogy 10-20, de akár 30-40 kórházat is, a háttérintézményeket, a beszerzéseket összeszervezi egy egységbe, és standard protokollok mellett üzemelteti. Egyértelművé válik az ellátás progresszív jellege, ezek pedig tovább polarizálják a kórházakat. Létrejönnek nagy centrumkórházak, Budapesten és néhány nagyvárosban addigra lesz néhány ilyen intézmény, amelyek a komplex akut eseteket holisztikusan ellátják, centralizált erőforrásokkal. Emellett lesznek kisebb kórházak, amelyek bizonyos szintű sürgősségi és elektív sebészeti ellátásra lesznek képesek. Sok, jelenleg még akut kórházként működő intézmény szubakut, krónikus és idős betegek ellátására fog szakosodni.

Vagyis kimondhatjuk, hogy 20 év alatt végbemegy egyfajta kórházbezárási folyamat, átprofilozás.

Összeségében a kórházi szolgáltatások aránya csökkenni fog, sokkal több ellátás, folyamat kerül az alapellátásba és a szakorvosi rendelőkbe.

Ez a trend már most is megfigyelhető, évről évre 1-2 százalékkal csökken a kórházak aránya az ellátásban Európa szerte.

És cserébe úgy jön ki a kórházi modell, hogy egyre komplikáltabb eseteket látnak el, egyre nagyobb értékben és így egyre magasabb finanszírozást kapnak?

Ha az állami rendszerről beszélünk, akkor itt nem üzletről beszélünk. A kórháznak ugyanis azt fizetik ki, amire elvileg szükség van. Más kérdés, hogy valóban szükség van-e ezekre a beavatkozásokra. A betegellátás hossza Magyarországon is egyre rövidebb, az egynapos sebészet aránya is elérheti akár a 60%-ot 2040-re, miután számtalan beavatkozás elérhetővé válik addigra ezzel a technikával. A beavatkozások utáni utókezelés telemedicinális eszközökkel megoldható lesz. A nagy kórházi centrumokban koncentráltan lesznek szakemberek, gépek, megfelelő infrastruktúra, a hatalmas mennyiségű betegszámot komplex módon lehet kezelni. A nagy kórházak inkább az akut betegségeket fogják ellátni, az elektív műtétek nagy része ki fog szorulni ezekből az intézményekből. A szürkehályog műtétektől kezdve a csípőprotézis műtétig a beavatkozások nem lesznek akut kórházban kezelve, erre meglesznek az elektív ortopédiai centrumok, a szemészeti centrumok, stb., ahol magas hatékonyság mellett, kiváló klinikai eredményeket lehet elérni.

És ezek azok a szegmensek, amelyekre rá tud csatlakozni, vagy már most rácsatlakozott a magánszektor?

Így van. Sok magyar magánellátó még az üzemgazdasági méret alatt van a jelenlegi szinten, ezért drága a beavatkozás. Az áttörés akkor jöhet el ezen a téren idehaza, ha létrejönnek olyan centrumok, ahol nagyon nagy számú ilyen műtétet lehet megcsináltatni. Svédországban, a legtöbb elektív térd-, csípőprotézis, szemészeti, és bizonyos más műtéteket az állami rendszerben már nem lehet megcsináltatni, viszont az állam kifizeti a szerződött, korábban megtendereztetett magánszolgáltatók számára. Ehhez egy jól átlátható és szigorúan ellenőrzött rendszerre lesz szükség.

És el is érkeztünk a jelen magyar valóságához. A magánszolgáltatók erre már rég vágynak, azzal érvelve, hogy a magánellátást választókon keresztül rengeg pénzt spórolnak az állami rendszernek. Az ellentábor viszont azzal érvel, hogy ha így kevesebb ellátás és pénz marad az állami intézményeknél, az csak felgyorsítja a közfinanszírozott rendszer leépülését. Kinek van igaza?

A magánszolgáltatók joggal számítanak erre, hiszen ha egy ellátó bizonyos ellátásra specializálódik, akkor olcsóbban és jobb eredményekkel tudná végrehajtani.

Hogy egy konkrét példát említsek: Angliában vannak olyan szemészeti láncok, amelyek szürkehályog-specialisták, ami azt jelenti, hogy az itt dolgozó sebészek évente legalább 5000 szürkehályogot operálnak, naponta 26-28-at. Négy nap egy héten, semmi mást nem csinálnak. Ilyen mennyiség mellett a folyamat összes lépése tökéletesített, az ilyen specializált klinikák így sokkal magasabb eredményeket produkálnak. A Capio, Svéd kórházláncnál bizonyos ortopéd sebész kollégák csak térdprotézist operálnak, akár 500 felett évente. Nem meglepő, hogy ezeknél a kollégáknál a legkisebb a revíziós és komplikációs ráta 6-12-24 hónapos utánkövetés után is. A kérdés másik felvetése érdekes.

Fontos kérdés, hogy a magánszektor ne a legkifizetődőbb beavatkozásokat szívja el, hanem ahol ez a beteg és az adófizető érdekeit is szolgálja.

Betegként azt szeretném, hogy a legmagasabb minőségben lássanak el, és én mint adófizető azt szeretném, hogy a legköltséghatékonyabban történjen mindez. Ha fókuszált módon, bizonyos szakmákra koncentrált elektív láncok jönnek létre, akkor ők magasabb minőségben és olcsóbban látják el az adott beavatkozást. Az állami kórházak egy jelentős része ma veszteséges, főleg a sürgősségi ellátás területen nehéz jól gazdálkodni.

Az elektív oldalon hiányozna az a bevétel, ami ilyen formában a magánegészségügybe áramlana. Ez orvosolható a finanszírozás és a HBCS rendszer kiigazításával,

hogy minden beavatkozás valós piaci értéken legyen finanszírozva, a torzítások elkerülésével. Fontos az is, hogy a szabályokat világosan előre tisztázzák. Amikor az OEP kiírja a tendert, akkor megfelelő módon meghatározza a minőséget és a költséget, transzparensen és hitelesen folyamatosan méri az eredményeket. Ezek között lehet vizsgálni például a korábban említett 3,6, 9, és 12 havi reoperációs rátát, további komplikációs mutatókat és egyéb betegbiztonsági mutatószámokat.

Több mint 20 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik az egészségügyi szektorban, elnökként és vezérigazgatóként is tevékenykedett Európa legnagyobb kórházcsoportjainál. Vezérigazgató volt Európa egyik. Ez a finanszírozási rendszer alapjaiban történő átalakítását vetíti előre.

Úgy gondolom, hogy 20 év múlva az egészségügyi intézmények döntő többsége már nem azért fogja kapni a finanszírozását, hogy valakit megvizsgál és ellát, hanem hogy milyen egészségnövekedést lehetett ezáltal elérni a betegnél. Ez a szisztéma az egészségügyben viszonylag gyerekcipőben jár, pedig ha átgondoljuk, ez egy logikus folyamat. Mi is csak akkor fizetünk egy kocsiszervizben, ha a javítás után működik az autóm és tudok vele közlekedni. Ha ezek a klinikai outcome adatok transzparensen elérhetőek lesznek, és

az állami finanszírozó tudatosan szerződik, akkor meg lehet kockáztatni bizonyos betegellátások kiszervezését a magánszektorba.

Beszéljünk az ellátórendszer további szereplőiről, az alapellátásért felelős háziorvosokat lehet tehermentesíteni, esetleg kiváltani távgyógyászati megoldásokkal?

Át fog alakulni a háziorvosok munkája. Sokkal inkább racionális lesz és az idejüket leginkább arra fogják fordítani, amivel értéket tudnak teremteni. A legnagyobb orvos már a Dr. Google, sok betegség esetén fordulnak hozzá először. A jövőben ennek lesznek sokkal szofisztikáltabb megoldásai annak érdekében, hogy a betegek vezetve legyenek. A gyógyítás a jövőben is egy humán interakción fog alapulni, annyi változik meg, hogy ezt megtámogatjuk okosrendszerekkel, amelyek a munka egy részét el fogják tudni végezni.

Itt elsősorban a döntéselőkészítésre, és - támogatásra kell gondolnunk?

Így van. Ezek alapján például a diagnosztikai ellátásokban is áttörés várható. Jelen pillanatban az adott orvos rendeli el a diagnosztikát, az ő legjobb tudása szerint rendel vérvizsgálatot, képalkotó vizsgálatot, és általában kiszervezett cégek mondják meg, hogy milyenek a paraméterek. Ahogy konszolidálódik a képalkotó- és a laborellátás, kialakulnak integrált diagnosztikai vállalatok, amelyek évente sok 100 millió beteget néznek meg, és az adott szimptómák alapján fogják tudni meghatározni, milyen fajta vizsgálatra van szüksége a betegnek. Ezek alapján komplex és nagyon pontos differenciáldiagnózist fognak tudni felállítani. Tehát nem adatokat kap vissza az orvos, hanem javaslatokat arra vonatkozóan, hogy a betegnek milyen ellátásra lesz szüksége a jövőben.

Ez akár majd valós időben is lekérhető, ha bementem a háziorvoshoz?

Minden attól függ, hogy ezek mennyire lesznek elérhetők például az állami rendszerben. Vannak már jelenleg is kisebb méretű, rendelőkbe elhelyezhető készülékek, amelyek a helyszínen adnak értékeket, azonban látni kell, hogy ez egy volumenjáték. A naponta több százezer mintát kivizsgáló centrumoknak a jövőben is lesz értelmük, de a sürgősségi esetek indokolják a point of care lehetőségeket is.

Ha már a valós időről beszélünk. Egyértelmű trend, hogy az ellátás közelebb kerül a beteghez. A különböző hordozható eszközöknek köszönhetően a legnagyobb technológiai cégek, például az Apple, a Facebook vagy a Google rengeteg információval rendelkeznek rólunk, és

az új eszközök segítségével már komoly távolságból is alapvető támogatást lehet nyújtani a betegeknek.

Ha már itt tartunk és mivel többször is előkerült a nevük, a big tech cégek milyen kihívást okoznak a szektor hagyományos képviselőinek?

Hallani, hogy komoly fejlesztésekbe fognak az egészségügy területén ezek a cégek. Az új Apple okosórája például már EKG-t mér és egyre több adat lesz látható, mérhető. Kérdés, hogy ezek mire lesznek használhatóak, hogyan lehet ezek alapján befolyásolni a betegeket, hogyan befolyásolják ezek az információk a betegek életét.

Az okosórák emberek életére gyakorolt hatása még mindig visszafogott annak ellenére, hogy az innen származó adatoknak köszönhetően rendkívül sok adattal rendelkezünk, azonban ezeket legtöbbször figyelmen kívül hagyjuk.

De az is biztos, hogy ez meg fog változni 10 éven belül, ahogy megváltozott a bankolásban vagy a repülésben. Az egészségügyi szolgáltatóval való kapcsolatunk döntő része is telefonon keresztül fog történni. A kórház szerepe a jövőben is meglesz, ott fognak például megoperálni, azonban minden előtte és utána zajló folyamatban nagyobb szerepe lesz a technológiának. Sem a kórháznak, sem nekem nem érdekem, hogy hosszú időt töltsek el az intézményben. Az előzetes folyamatot is automatizálni lehet, akár egy appon, akár egy chatboton keresztül. Ezekre már jelenleg is vannak példák.

Maradva a hosszú távú trendeknél, 10-20 éves időtávon meg lehet oldani a szakemberhiányt, fel lehet rá készülni?

Az egészségügy emberintenzív szektor, a költések 70%-a a szakemberekre megy el és ahogyan az egészségügy iránti kereslet növekszik, úgy növekszik a költségvetésekre nehezedő nyomás is. A szakemberhiány már most is mindenütt az első számú probléma és ez csak rosszabb lesz. Emellett komoly probléma, idehaza főleg, a korfa. 5-10 éves időtávon tömegével kellene biztosítani az utánpótlást, vagy hatékonyságnövelést kell hozni a rendszerbe. Idehaza azt látjuk, hogy az állami szektorban arra panaszkodnak, hogy a szakemberek a magánintézményekbe áramlanak, a magánszektorban pedig arra panaszkodnak, hogy egyre drágábbak az orvosok.

A szakorvosok olyanná váltak, mint a fociligákban a top focisták, ők diktálnak. Akiknél a legjobb szakemberek fognak dolgozni, azt az intézményt fogják választani a betegek hosszú távon. A volumen minőséget eredményez.

A szakemberhiány lehetséges megoldása a hatékonyságnövelés, amely többek között azt jelenti a gyakorlatban, hogy a magasan kvalifikált munkaerőt kevésbé kvalifikálttal váltjuk ki. A legköltséghatékonyabb megoldás pedig az, ha a munkát gép csinálja. Az orvosi munka 30-40 százalékához nem kell orvosi diploma, és a nővérek esetében is hasonló az arány.

Hol törhet elő a technológia az emberi munkaerő kiváltásában, ha a hosszú távnál maradunk?

Valós trend, hogy egyre több folyamatot bízunk gépekre, és nemcsak azért, mert szűkösek az emberi kapacitások, hanem mert sok folyamatot a gépek már jobban csinálnak, mint az ember. Például a számítógép állítja fel a diagnózist, majd a radiológus fogja aláírni. A gépi algoritmus pontosabb diagnosztikát fog felállítani, és a mesterséges intelligencia tudni fogja, hogy milyen folyamaton kell végigvinni a beteget a legeredményesebb kezelés érdekében. A tényleges beavatkozás és terápia már más kérdés, de előbb-utóbb itt is elérkezik az a pont, amikor a műtétet robotok fogják végrehajtani és haladunk abba az irányba, hogy verseny alakul ki abban, hogy ki tud jobban operálni. De vannak már olyan fejlesztések, amelyek automatikusan állítják össze a gyógyszeradagolást, vagy épp felvesznek humanoid interakciókat, melynek során betegeket tudnak meghallgatni és felveszik a panaszokat. Emellett a kórházmenedzserek életét is meg lehet könnyíteni az informatikai folyamatokkal, bizonyos folyamatok központosításával és automatizálásával.

Picit áttérve a magyarországi helyzetre. Idehaza lehet tartalék a lakásrendelőkben dolgozó szakorvos, hosszú távon az a folyamat, hogy ők betagozódnak egy hálózatba?

Ez csakis a transzparencia mentén valósulhat meg. Ha az adatok összemérhetőek lesznek, akkor a beteg meg tudja hozni a döntést, melyik orvost válassza. Szerintem ezt a betegek - elsősorban - újabb generációja fogja elvárni.

Közben a nagyobb intézmények elérhetnek egy olyan méretet, ahol már előkerülnek üzemgazdasági, méretgazdaságossági kérdések és innentől kezd professzionalizálódni egy szervezet: folyamatszervezés, informatikai rendszerek, standardek bevezetése. Ennek nyomán pedig a nagyobb szervezetek előnyhöz juthatnak, ha közben fehéredik a rendszer.

Egy ilyen környezetben pedig elkerülhetetlen a konszolidáció és hosszú távon 2-3 nagy magánrendelőhálózatról fogunk beszélni Magyarországon.

Ők lesznek azok az intézmények, akik a középosztály felső rétegét látják majd el és lefedik a piac 70-80%-át. Az a kérdés, hogy kik lesznek Magyarországon a legnagyobbak, már a következő 5 évben eldőlhet. Ezek a szolgáltatók rövidtávon olyan méretgazdaságos versenyelőnyre tehetnek szert, ami hosszútávon megalapozhatja a jövőjüket. Ezt latjuk a legnagyobb európai szolgáltatók eseteben is.

A szakemberpótlás lényeges aspektusáról még nem beszéltünk, a képzésről. Ezen a területen mire lehet számítani 20 éves időtávon?

Az a várakozásom, hogy 20 év múlva már nem lesz 6 év az orvosi egyetem elvégzése. Legalábbis nem úgy, mint most. Angliában most öt év, és arról beszélnek, hogy négynek kellene lenni. Lesznek már olyan hároméves képzések is, melynek során a végzettek hasonló, ha nem is egyenlő, jogokkal rendelkeznek majd, mint az orvosok. Lényeges változás lesz továbbá, hogy sokkal gyakorlatiasabb lesz a képzés. A harmadik pedig, hogy megtanuljanak teamben gondolkodni. Mindig nagyon individuális sport volt az orvoslás, nagyon kevés olyan feladat van, amit teamben tanultunk. A negyedik várható trend, hogy megerősödik a humándimenzió, hiszen elképesztő igény lesz pszichoterápiára. Tudatosabban lesz megélve az orvos szerepe a jövőben, lesz ideje fontosabb dolgokat csinálni, a többit meg elviszi a technológia.

És akkor még az egészségügyi rendszert menedzselők szerepéről nem is beszéltünk.

Hatalmas iparágról beszélünk, amit szervezni kell. Magyarországon elmegy erre a GDP 7 százaléka. Akik ezt szervezik, azok elképesztő mennyiségű pénzt és emberanyagot mozgatnak, akár a munkavállalók oldaláról, akár a betegek oldaláról. Bízom benne, hogy felismerik az egészségügyet menedzselők szerepének fontosságát itthon is, hogy olyan emberek kerüljenek ezekre a pozíciókra, akik a megfelelő komplexitásban tudnak gondolkodni (menedzsment, HR, pénzügy, informatika, gyógyítás, stb.) és életcélul tűzték ki, hogy folyamatosan javítsák az egészségügyi rendszert.

Egyszerre kellenek orvosok és menedzserek az ellátórendszerben és annak szervezésében?

Igen. Az egészségügyben a menedzsment még mindig le van maradva más iparágakhoz képest.

Jelenleg nagyon kicsi az átjárás a különböző iparágak között. Hány bankvezető vagy telekomos ment át az egészségügybe vagy fordítva Magyarországon? Nagyon kevés, de lehet, hogy egy sem. Nyilván az egészségügy egy különleges terület, de a nagyobb átjárás egészséges lenne a menedzsment szemlélet formálódása szempontjából is.

Fotó: Pexels