Közeleg az influenza szezon: érdemes mielőbb oltást kérni!

Közeleg az influenza szezon: érdemes mielőbb oltást kérni!

Az influenzajárvány általában a karácsonyi és az újévi ünnepek után, januárban éri el hazánkat. A védekezés érdekében a Nemzeti Népegészségügyi Központ javasolja a védőoltást. Mivel a védettség az oltás beadását követően körülbelül két hét alatt alakul ki, ezért azok, akik a napokban megkapják az oltást, már védetten kezdhetik az új esztendőt, kerülhetik el a megbetegedést.

Akárcsak az előző szezonban, most is 1,3 millió térítésmentes oltóanyag áll rendelkezésére. Térítésmentes védőoltásra azok jogosultak, akik egy esetleges megbetegedés során nagyobb kockázatot viselnek, akár súlyos szövődmények kialakulásával kell számolniuk. Egészségi állapotuktól függetlenül ide tartoznak a 60 évesnél idősebbek, valamint az idült (például légúti, keringési, immunrendszeri) betegségben szenvedők. Szintén térítésmentes az oltás a várandós nőknek a másállapot teljes ideje alatt, mert náluk a magas láz adott esetben nagy problémát okozhat. Az egészségügyben és a szociális területen dolgozók számára is javasolt és térítésmentesen elérhető a védőoltás. A jogosultak köréről részletes tájékoztató található a www.antsz.hu/influenza oldalon. 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ azoknak is ajánlja az influenza elleni vakcina beadatását, akik nem jogosultak térítésmentes védőoltásra; ők a patikában, orvosi rendelvény ellenében juthatnak oltóanyaghoz.

Fontos tudni, hogy a vírus minden évben változik, ezért az előző szezonban kapott oltóanyag nem ad védettséget a későbbiekben. Az oltást tehát évente kérni kell. A vakcina összetételére minden évben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) tesz ajánlást az előző szezonban leggyakrabban azonosított vírusok alapján. Az előző influenzaszezonban használt oltóanyaghoz képest a jelenleginek is változott az összetétele: a két A típusú törzs egyike, valamint a B típusú törzse is. 

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a vakcina nem tartalmaz élő vírust, így nem okoz megbetegedést! Téli időszakban több olyan vírus és baktérium is kering a levegőben, amely felső légúti betegséget okozhat.

Az influenza figyelőszolgálat adatai szerint 2018. december 3 - 9. között az országban 8 000 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, az előző heti 7 000 fővel szemben. A betegek 18,4%-a gyermek, 42,3%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 27,4%-a, 11,9%-uk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. Összességében a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának tájékoztatója szerint egyelőre nincs influenza aktivitás hazánkban.

Fotó: pexels

Biztosítók