Komoly lakásdrágulással várja a piac az esetleges áfaemelést

Komoly lakásdrágulással várja a piac az esetleges áfaemelést

Tempósan, 12 százalékkal drágultak az új lakások a második negyedévben, ebben az erős kereslet mellett szerepe lehet annak, hogy a piac megkezdte a felkészülést az esetleges áfaemelésre. Az ingatlan.com októberi adatai szerint a használt lakások piacán Budapesten és a vidéki nagyvárosokban jelentős, 18-24 százalékos volt a drágulás.

Megerősítik az eddigi lakáspiaci trendeket a legfrissebb KSH-adatok, amelyek szerint a második negyedévben a használt lakásoknál 10,3 százalékos, az újaknál pedig 11,8 százalékos volt az áremelkedés - derül ki az ingatlan.com elemzéséből. Az összeállítás a KSH 2018 második negyedévére vonatkozó előzetes adatait, illetve az ingatlan.com oldalán található több mint 200 ezer ingatlanhirdetés adatait vizsgálta. 

Alkalmazkodás az új lakások piacán

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte: az új lakások a múlt év közepe óta negyedévről negyedévre nagyobb mértékben drágultak, mint a használt lakások. 

“Az új lakások áremelkedése az erős kereslet és a munkaerőhiány okozta költségnövekedés mellett azzal is magyarázható, hogy a piac alkalmazkodni kezdett a mostani szabályok szerint 2019 végéig érvényben lévő kedvezményes áfa megszűnése utáni helyzethez. A folyamatos drágulás miatt ugyanis, ha 2020-tól 27 százalékra ugrik az új lakások jelenleg 5 százalékos áfája, akkor ez a több mint 20 százalékos különbség nem egyik napról a másikra jelenik majd meg az árakban.” - mondta a szakember. Hozzátette, hogy az új lakásoknál addig elég pörgős piacra lehet számítani, a fejlesztők igyekeznek ugyanis befejezni a folyamatban lévő építkezéseket, a megmaradt lakások iránt pedig a vevők futnak versenyt.

Jelentős drágulás a használtaknál, komoly eltérésekkel

A használt lakások piacán bekövetkezett drágulás hátterében továbbra is a nagyvárosokban látható áremelkedés áll. A fővárosi házak és lakások kínálati ára október elején 24 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. a megyei jogú városokban 18 százalékos, a többi városban pedig 23 százalékos volt az éves árnövekedés. A községekben jóval mérsékeltebb, 12 százalékos drágulás volt megfigyelhető a kínálati piacon. A jelentős áremelkedésben szerepet játszott, hogy az októbertől életbe lépett lakáshitel-piaci szigorítások miatt sokan előre hozták a vásárlást, ez pedig extra keresletet generált a piacon.

“Az országon belüli különbségek továbbra is nagyon jelentősek” - fogalmazott Balogh László. Példaként az ingatlan.com szakértője elmondta, hogy amíg Budapesten több mint 600 ezer forint volt az eladásra kínált lakások átlagos négyzetméterára október elején, addig Salgótarjánban ugyanez a mutató 131 ezer forintnál, Békéscsabán pedig 202 ezer forintnál járt. Ezzel szemben Debrecenben 380 ezer, Győrben pedig 372 ezer forintért kínáltak átlagosan egy négyzetméternyi használt lakást. 

Az ingatlan.com rövid távú előrejelzése szerint az év második felében és jövőre is élénk maradhat a használt lakások piaca, Budapesten és a vidéki nagyvárosokban is magasabbak lesznek az árak az egy évvel korábbihoz képest. Az új lakások esetében a vevők közötti verseny és a lakásépítési áfa megszűnése miatt az áremelkedés a következő 1-2 évben folytatódhat.

Továbbra is az élbolyban a lakásdrágulást tekintve

Az Európai Unióban a lakóingatlanok ára átlagosan 4,3 százalékkal nőtt éves összevetésben. Négy országban, köztük Magyarországon következett be két számjegyű drágulás: Szlovéniában 13,4 százalékkal, Írországban 12,6 százalékkal, Portugáliában 11,2 százalékkal nőttek az árak, Magyarországon pedig 10,4 százalékos volt az áremelkedés éves összevetésben.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint Magyarország 2016-ban az első volt a lakásárak emelkedését nézve az európai piacon és azóta is rendre a legjelentősebb drágulást mutató piacok között szerepel. “2016 után is az európai élbolyban maradt a magyar piac, ez pedig annak is köszönhető, hogy az elmúlt években a lakáshitelek kamata történelmi mélypontra csökkent, vagyis ennél jobb feltételekkel még nem lehetett lakáshitelhez jutni. Az olcsó hitelek pedig élénken tartották a hazai lakáspiacot.” 

A külföldi vevők számára is vonzó Magyarország

Az ingatlan.com szakembere szerint az is fontos, hogy mivel Magyarországon nemzetközi összevetésben is magas a lakástulajdonnal rendelkező háztartások aránya, az utóbbi években bekövetkezett, európai szinten is jelentősnek mondható drágulás a lakosság vagyonának emelkedéséhez is hozzájárult. Ez a jelenség pedig ösztönzőleg hat a külföldről érkező ingatlanbefektetőkre is. Országos átlagban 2017-ben minden 20. lakást vesznek külföldiek, de a legfelkapottabb területeken ennél sokkal gyakoribb a más országból érkező vásárló. A budapesti adásvételek esetében tavaly 9 százalék volt a külföldi vevők aránya, az V. kerületben pedig minden harmadik vevő az országhatáron túlról érkezett. 

Fotó: pixabay.com

Biztosítók