Kell-e félnünk az új korszak Corsájától?

Kell-e félnünk az új korszak Corsájától?

Ennek a cikknek a címe eredetileg az Egy új Corsak kezdete lett volna, ami annak ellenére, hogy egy csomó kollégám papírújságosnak tartaná, mások szerint meg erőltetett poén lenne (ezért is vettem le), azért még nagyon igaz. Merthogy a Corsa emberemlékezet óta GM-modell volt, s ez az első, teljesen új személyautó a cégtől, amióta új tulajdonoshoz került.

Szétszedni, röntgen-tesztelni, rommá IKEA-tesztelni, kétmillió vásárló helyett egyenként kétszázezer kilométert beletenni - erre képtelen lennék egy vadiúj autó esetében, amit valami sajtóbemutatón elém tesznek. Jobb híján a gyári emberek arcát szoktam figyelni.

Az őszinteség röpke, azonnal elmúló pillanatai több hullámban érkeznek, s a legkevésbé meggondolt válaszokat nem is a negyedik pohár nehéz, dalmáciai vörös után kapja az ember (mert akkor már réges-rég Jimi Hendrix riffjeiről, a garázsban tartott veteránautóról, az alpesi motorozásokról dumál az ember, nem a termékről), ahogy ezt egy külső szemlélő gondolná. Hanem akkor, amikor még csak éppen túl vagyunk az első, délutáni tesztvezetésen (nem törte össze senki az autót, durva fanyalgásokat sem hallani), majd a sajtótájékoztatón is. Ott, azon a ponton mindenki pillanatra megkönnyebbül, a neheze már megvan, jöhet a szíverősítő.

A vacsora ezek után általában koktélpartival kezdődik, ami jól hangzik, de valójában csak abból áll, hogy mindenki kissé fáradtan ácsorog egy pohár valamivel a kezében egy nagyobbacska étteremszerűségben vagy kertben, és leolvadt aggyal próbál értelmesen beszélgetni tetszőleges témákról a hozzá közelebb állókkal. A magyarok ilyenkor egy idő után általában klikkesednek és viccelődni kezdenek, ahogy hat a CH3-CH2-OH, a nyugati újságírók viszont szétszóródnak és testfogásban rácuppannak valamelyik szabadon álló iparági emberre. Mert azok ilyenkor kicsit védtelenebbek, olyanok, akár egy vedlő tarantula, tehát INFÓK! szerezhetők meg tőlük. Esetleg.

Az új Corsa tesztjét a Totalcar.hu oldalon olvashatják tovább

Biztosítók