Jelentősen visszavágta a CIG Pannónia célárfolyamát a Concorde

Jelentősen visszavágta a CIG Pannónia célárfolyamát a Concorde

Belátható időn belül nem sikerül érdemi szinergiát kiaknáznia a CIG Pannóniának a Konzummal (Opusszal), mint ahogy másik jelentősebb akvizíció sem várható, ráadásul a nem élet üzletágban is jelentős veszteségeket könyvelt el a biztosító. Mindezek miatt a Concorde elemzője visszavágta a biztosító célárfolyamát és a korábbi felhalmozásról semlegesre rontotta a CIG Pannóniára vonatkozó ajánlását.

Vágó Attila elemzése szerint: 

  • Az új értékesítésekből származó évesített díjbevétele a biztosítónak elérheti a 3,5 milliárd forintot idén, ami meghaladja az elemzés által korábban várt 3-3,3 milliárdot.
  • A várakozások szerint a biztosítónak a második félévben mintegy 920 millió forintos adózás utáni eredménye lesz, ezzel pedig a teljes év 300 millió forint körül alakul majd. A nettó profit az évben a rendkívüli tételekkel módosítva 1,5 milliárdot tehet ki a CIG Pannóniánál, ami valamivel kevesebb, mint az elemző által korábban várt 2,1 milliárd. Ettől függetlenül 2022-re a biztosító 2,4 milliárd forintos nyereséget termelhet az elemzés szerint.
  • Kitér arra a korábbi megjegyzésre is, miszerint ha a CIG Pannóniának nem sikerül jelentős nem organikus lépéseket tennie egy éven belül vagy nem válik világossá, hogy a Konzummal (Opusszal) való együttműködés magasabb nyereséget hoz számára, akkor jelentősen csökkentheti a célárfolyamot. És hát nem sikerült.
  • Bár az elemző nem számít arra, hogy a következő években jelentőseb visszaesés lenne a biztosítónál a profitabilitásban, aggasztó, hogy a nem élet üzletágban jelentősebb veszteségeket szenvedett el, emellett a Konzummal(Opusszal) sem látszik olyan mély együttműködés kialakulása, amely pozitívan hatna a biztosító nyereségére rövid távon. Mindezek miatt az elemző úgy véli, a CIG Pannónia belátható időn belül nem fog érdemi szinergiát kiaknázni az Opusszal való partnerségéből vagy egyéb jelentősebb akvizíciót végrehajtani.
  • Ott van mindemellett az is, hogy a biztosítóban az Opsszual való szinergia mellett a külföldi niche piacokon való megjelenés volt a "nagyobb sztori", de az olasz példa is azt mutatja (nagyot bukott egy szerencsejáték-biztosításon),hogy ez egyelőre nem sikerült, így pedig igazából nem sok minden indokolja, miért forog a papír 14-es szorzóval, miközben a versenytársak 10-es szorzóval mennek.

Mindezek miatt a 12 havi célárfolyamot a korábbi 496 forintról 315-re vágja a Concorde elemzője, a korábbi felhalmozásról pedig semlegessé rontotta a részvényekre vonatkozó ajánlást. A 315 forintos célárfolyam egyébként nem sokkal magasabb a CIG Pannónia-részvények jelenlegi árfolyamánál.

 

Jelentősen visszavágta a CIG Pannónia célárfolyamát a Concorde

Fotó: Pexels

Biztosítók