Insurtech: Felvásárlás helyett inkább az együttműködésben hisznek az biztosítók

Insurtech: Felvásárlás helyett inkább az együttműködésben hisznek az biztosítók

Egyre inkább a kollaborációs megközelítés dívik a hagyományos szolgáltatók és a piacokat felforgatni szándékozó insurtech cégek között, ami a biztosítási piac újradefiniálását eredményezheti – ez a legfőbb megállapítása a World InsurTech Report 2018 jelentésnek, amely több mint 140 biztosítási és insurtech felsővezető megkérdezésén alapul.

Négyből három biztosítási felsővezető inkább a szolgáltatás alapú partneri együttműködést támogatja az insurtech cégek felvásárlása helyett – derül ki a Capgemini és az Efma közös jelentéséből.

A felmérésben résztvevő felsővezetők mindegyike egyetértett abban, hogy az insurtechek jelentős katalizátorai lehetnek az ügyfél-élmény újradefiniálásának, a széleskörű hatékonyságnövelésnek és az új üzleti modellek kidolgozásának. 

A biztosítók közel 96%-a mondta azt, hogy együttműködési lehetőségeket keresnek insurtech cégekkel, 78% pedig új megoldás kialakítására irányuló partnerséget kötne szívesen ilyen cégekkel. Mindössze a biztosítási felsővezetők egyharmada (32,6%) állította azt, hogy akvizíciót fontolgat. 

Az együttműködés várt előnyei közül a megkérdezettek 77,2%-a emelte ki az ügyfél-élmény fokozását, 59,5% a gyorsabb piacralépést, 46,8% az új digitális képességeket, 40,5% pedig a többi piaci szereplővel szembeni versenyelőnyt emelte ki. 

A hagyományos biztosítók 62%-a szeretne a partnerség révén adatszakértőkhöz jutni, 51,9% kárrendezéshez kapcsolódó szolgáltatásnyújtót keres, 51,9% front office megoldásokat, 55,7% pedig technológiai szakembereket keres az insurtech piacon.

A felmérés során a jelenlegi és a potenciális hatásokról is megkérdezték a vezetőket. Az inkumbens biztosítók 67,1%-a az ügyfél-élmény újraértelmezését, 36,7% az új üzleti modellek kialakulását, 35,4% pedig a hatékonyságnövekedést emelte ki, amellyel az insurtech vezetők rendre 91,7%, 58,3% és 33,3%-a értett egyet. 

Az insurtech cégek felemelkedésével párhuzamosan, a gyártók és a BigTech cégek is új versenyhullámot generálhatnak a hagyományos biztosítási piacon. A megkérdezett biztosítási vezetők 81%-a az Amazont azonosította potenciális versenytársként, 59,5% pedig más BigTech cégeket (például Alibaba) és gyártócégeket emelt ki.

Fotó: Pixabay

Biztosítók