Időben kell dönteni a családi vagyonról

Időben kell dönteni a családi vagyonról

A családi vagyon sorsa nagyon fontos kérdés, az arról szóló rendelkezést nem szabad elodázni – hangsúlyozta előadásában a Magyar Országos Közjegyzői Kamara képviseletében Böröcz Helga a Világgazdaság Magyar vállalatok, családi vállalatok című konferenciáján.

Böröcz Helga szerint sokan még mindig elkövetik azt a hibát, hogy nem rendelkeznek időben a családi vagyonról. A közjegyző személyes tapasztalatai szerint ez mindig csak később történik meg, nem az első nagyobb megszerzett vagyon után. Úgy véli, minden egyes életszakaszban át kell gondolni, hogy melyek azok a tipikus szerződések, amikről érdemes és fontos lenne rendelkezni.

Az okos családfő előrelátó, tervező és racionális

– hangsúlyozta Böröcz Helga. A vagyontervezésnek több fázisa van, amiket érdemes átgondolni: az egyik legfontosabb kérdés a házasság, illetve a válás, és hogy az hogyan érinti a családi vállalkozást. A közjegyző szerint

érdemes kialakítani egy szerződéses mátrixot, illetve a családi alkotmányt.

Vélekedése szerint, amennyiben ezeket a szerződéseket valaki időben létre tudja hozni, semmilyen probléma nem lesz a családi vagyon átörökítésében.

A közjegyző a jogi megoldásokban tud segíteni, ugyanis jogot tud biztosítani vita nélkül – a közjegyző független, pártatlan hatóságként tud olyan iratokat készíteni, amelyek okiratként használhatóak. A közjegyző egyik fél mellett sem áll, mindkettőjüket ugyanúgy képviseli, kizárólag a jogszabályok alapján jár el.

Mindenképpen célszerű, hogy a családi vagyonnal kapcsolatos információkat közokiratban rögzítsük

– hangsúlyozta a közjegyző. Példája szerint Steven Spielberg körülbelül 100 millió dollárt bukott, mert házassági szerződését egy szalvétára írta. Ezt a bíróság nem fogadta el, ezért az akkori vagyona felét a feleség „elvitte” – ha a felek nem kötnek házassági vagyonjogi szerződést, akkor ez így van.

A szerződés alapvetően a szerződő felek között hatályos, ahhoz, hogy harmadik fél felé is hatályos legyen – például hitelezőkkel szemben is – be kell vezetni a házassági vagyonjogi szerződések nyilvántartásába.

A bt.-k, kft.-k öröklése ritkán szabályozott, cégformánként eltérő öröklési szabályok vannak, ráadásul az elhúzódó eljárások miatt sokáig működésképtelenné válhat a vállalkozás – ugyanis nehezen hozzáférhető a hagyatéki vagyon.

Két fő ügylettípust lehet megkülönböztetni: a végintézkedéseket (végrendelet és öröklési szerződések), valamint az élők közötti ügyleteket (ajándékozási-, tartási-, illetve életjáradéki szerződések). A hagyatéki vagyontervezés célja, hogy a vagyon zökkenőmentesen szálljon az örökösökre, valamint a működő vagyontömeg egyben és működőképes maradjon – mondta előadásában Böröcz Helga.

Fotó: VG / Móricz-Sabján Simon

Biztosítók