Idén rekord mértékű lehet a biztosítók árbevétele

Idén rekord mértékű lehet a biztosítók árbevétele

A biztosítási szektor díjbevétele idén rekord mértékű lehet, az MNB várakozásai szerint meghaladhatja az 1000 milliárd forintot is – írja a Biztosítómagazin.hu.

A biztosítási szektor díjbevétele a második negyedévet követően 527 milliárd forint volt. A féléves teljesítmény érdemi növekedést jelez és előrevetíti, hogy a szektor díjbevétele idén rekord mértékű lehet, meghaladhatja az 1000 milliárd forintot is – mondta a lap kérdésére Kandrács Csaba. Amennyiben a trend nem változik és minden a várakozásaink szerint alakul, akkor ez több mint 8 százalékos díjnövekedést fog jelenteni a 2017-es évhez képest – hangsúlyozta az MNB ügyvezető igazgatója.

Az MNB idén februárban tette közzé tíz éves stratégiai jövőképét, amely az öngondoskodási piacon az elérhetőnek és kívánatosnak tartott célokat fogalmazza meg. A nemzetközi mezőny utoléréséhez a penetráció tekintetében legalább 3 százalék fölötti értéket kellene teljesíteni egy évtizeden belül. Ehhez az MNB számításai szerint évi átlagban 8-8 százalékos bővülésre van szükség a díjaknál. 

Az élet ágon idén is folytatódott a növekedés: a tavalyi év hasonló időszakához képest ez a rendszeres díjaknál 2 százalék felett alakult, az egyszeri és eseti díjaknál 1 százalékot meghaladó volt. Nem-élet ágon a féléves növekedés több mint 10%-os volt az előző év hasonló időszakához képest. A nem-élet ágon belül továbbra is a járműbiztosítások adják a növekedés motorját. A lakossági vagyonbiztosításoknál a verseny élénkülését várja a jegybank. Fontos volna, hogy e szektorban több új szerződés szülessen, hiszen az idei I. félévben ötvenezernél kevesebb új lakásbiztosítást kötöttek – mondta Kandrács.

Magyarországon ma a 4,5 milliós lakásállományra 3,2 millió darab lakásbiztosítási szerződés jut. Európai viszonylatban viszonylag magas ugyan a lefedettség, de a szerződések jelentős részét érdemes lehet megújítani, újrakötni. Ha az első féléves kötési adatokat nézzük, akkor legalább 30 évre lenne szükség, hogy az állomány teljes egészében újraszerződjön.

Az életbiztosítási és nyugdíjpénztári szerződések számát tekintve a jegybank stratégiai célja a jelenlegihez képest még 1 millió új rendszeres öngondoskodási szerződés megkötése, ami a gazdaságilag aktív népesség négyötöde számára jelentene biztonságot életét, nyugdíját, egészségét vagy éppen vagyontárgyait tekintve. Bár e téren még a tervezett célérték alatt vagyunk, viszont a trend kedvező– mondta Kandrács Csaba.

Ahol egyértelmű lemaradást tapasztaltunk, az a jövőképünkben megfogalmazott versengő piac, hogy az 5 legnagyobb biztosító piaci részesedése a mai 60-ról 55 százalék alá csökkenjen a következő tíz évben. E folyamat egyelőre nem indult el, ám a kisebb biztosítók a digitalizáció erősítésével, működési költséghatékonyságuk javításával, az ügyfelek pedig tudatos termékválasztással, sokat tehetnek érte.

Ami a hatékony értékesítést, azaz az új, innovatív értékesítési csatornák terjedését illeti, arra számítunk, hogy ezek részaránya az új eladásoknál egy évtizeden belül eléri az 50 százalékot – mondta az MNB ügyvezetője. Ezzel szemben itt is a folyamat erősítése szükséges, hiszen tavaly ennek aránya mindössze 35 százalék volt.

Fotó: Pixabay

Biztosítók