Fejlesztik az úthálózatot Paks közelében

Fejlesztik az úthálózatot Paks közelében

A 6-os főút négysávossá bővítését, összekötő és feltáró út építését készíti elő a Nemzeti Infrastruktúra (NIF) Zrt. Paks közelében.

A zrt. által a tervezésre kiírt közbeszerzési felhívás szerint az M6-os autópálya és a 6-os út között három kilométer hosszú, kétszer egysávos összekötő út építését, a 6-os útnak az atomerőmű déli bejárójáig tartó 3,5 kilométeres szakaszának négysávosra bővítését és Paks Biritópuszta városrészét feltáró, 3,2 kilométeres út építését készítik elő.

A tervek elkészülésének idejét 10-15 hónapban határozták meg. A NIF Zrt. az MTI-vel közölte: a megvalósításhoz az Innovációs és Technológiai Minisztérium újabb feladatmeghatározása szükséges.Hozzátették: a tervezés a Közép-Duna menti térség közlekedési hálózatának fejlesztéséhez szükséges, amely hozzájárul a Paks II. atomerőmű közlekedési kapcsolatainak javításához is.

Fotó: Pexels

Biztosítók