Ezért érdemes albérletre is biztosítást kötni

Ezért érdemes albérletre is biztosítást kötni

Az albérletre is célszerű megfelelő biztosítást kötni, hogy egy későbbi kár esetén elkerülhető legyen a vita a tulajdonossal - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az őszi tanévkezdés előtti albéreltkeresési időszak közeledtével. A felvételi ponthatárok július 24-i kihirdetése után ugyanis várhatóan több ezer diák igyekszik majd albérletet találni új tanintézménye közelében.

A szövetség közleményében kifejti: azt, hogy az albérletnek van-e biztosítása, javasolt már a bérleti szerződés megkötése előtt, illetve a feltételekről szóló tárgyalás idején tisztázni. Piaci adatok szerint a hazai lakásállománynak közel háromnegyedére kötöttek biztosítást, azonban az alkuszok tapasztalata az, hogy a bérbeadott lakásokat ennél kisebb arányban biztosítják.

A bérlő is köthet biztosítást

A közleményben Baksa Melinda, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnökségi tagja kifejtette: kevesen tudják, hogy amennyiben a bérelt ingatlant nem biztosították, a bérlő is jogosult a bérbeadóval egyeztetett feltételek mellett lakásbiztosítást kötni az ingatlanra,
például az albérletre.

A gyakorlatban többnyire a megosztott modell érvényesül, vagyis a tulajdonos rendelkezik az ingatlanra vonatkozó biztosítással (sok esetben társasház-biztosítás keretében), a bérlő pedig a személyes ingóságait fedezi egy másik biztosítással. Ez azért megfelelő megoldás, mert a biztosító csak a biztosítottként megjelölt személy vagyonára tud fedezetet nyújtani.

Havi 500-1000 forintos havidíj

Jelezte: "alapesetben" a kapcsolódó költségek is a megosztás szerint oszlanak meg a felek között, az ingatlanbiztosítás díja nem tartozik a bérleti díj és a rezsi fogalomkörébe, így azt a főbérlő általában nem terheli tovább az albérlőre, az ingóság biztosítási díját ugyanakkor a bérlő szokta fizetni. Kiemelte: a bérleti szerződés megszűnése esetén a bérlő által kötött lakásbiztosítás érdekmúlás miatt az évforduló előtt is felmondható.

Az alkuszok kalkulációi alapján külön ingóságra 500-1000 forintos havidíj ellenében már lehet olyan lakásbiztosítást kötni, amely akár több millió forint értékű, a lakásban található vagyontárgyra is fedezetet nyújt. Egy egyetemista esetében ez az értékhatár általában meg is haladja az albérletben található saját ingóság összértékét - közölte a FBAMSZ.

Fotó: Pixabay

Biztosítók