Ezektől a kockázatoktól tartanak leginkább a vállalkozások

Ezektől a kockázatoktól tartanak leginkább a vállalkozások

A technológia fejlődése nem csak az új üzleti modellek számát szaporítja, de a fenyegetésekét is. A hagyományos kockázatok, mint amilyenek a természeti katasztrófák, továbbra is kihívást jelentenek a vállalkozások számára, azonban idén is a kiberkockázatok és az üzletmenet folytonosságát fenyegető kockázatok toplistások az Allianz Kockázati Barométerén.

Az Allianz Global Corporate & Specialty (AGCS) által évente közzétett Allianz Kockázati Barométer 2019-es felmérése 86 ország 2415 kockázati szakértőjének bevonásával készült, ami részvételi rekordnak számít. 

Az idei Allianz Kockázati Barométer szerint Európában fej-fej mellett az üzletmenet megszakadása és a kiberbiztonsági események (1. hely 38%-os válaszadási aránnyal) számítanak a legfontosabb kockázatforrásnak a vállalkozások számára.

Harmadik helyen a jogszabályi változások állnak (36%-os válaszadási aránnyal), amit a természeti katasztrófák okozta nagyobb veszteségek követnek (26%). Előbbi előretöréséért elsősorban az amerikai vámháború, a Brexit, és az egyre inkább erőre kapó protekcionizmus a felelős. 2017-ben rekordszámú természeti katasztrófa történt, így az éghajlatváltozás és az egyre változékonyabb időjárás (10. hely) tavaly szerepelt először az első tíz legfontosabb kockázat között, idén is megőrizve pozícióját. Mindeközben az új technológiák jelentette kockázatok a 2017-es a 10. helyről idén a 7. helyre kerültek: a vállalkozások jól látják, hogy az innováció (pl. a mesterséges intelligencia vagy az autonóm mobilitás) nyomán a jövőben újfajta kötelezettség és jelentősebb veszteség is keletkezhet, viszont új lehetőségek is teremtődnek. Ezzel szemben a vállalkozásokat egyre kevésbé aggasztják a piaci fejlemények (5. helyre csúsztak vissza a 2017-es másodikról).

Az üzletmenet megszakadása immár hetedik éve számít a legfontosabb kockázatnak, 13 országban, Európában, az ázsiai és csendes-óceáni térségben, valamint az afrikai és a közel-keleti régióban az első helyen áll. Nincs olyan kisméretű vállalkozás, amely ne lenne érintett. A legfontosabb informatikai rendszerek összeomlása, a terrorizmus vagy a politikai erőszak, a termékek minőségi hiányosságai vagy a váratlan szabálymódosítások átmenetileg vagy tartósan megakaszthatják a vállalkozások működését, ami súlyos következményekkel jár a bevételekre nézve.

Az Allianz Kockázati Barométer szerint tovább folytatódik a kiberbiztonsági események térnyerése, melyek hat évvel ezelőtt még a 15. helyet foglalták el. Az adatvédelmi incidensek, a hálózati meghibásodások, a hackertámadások, illetve az üzletmenet megszakadását okozó kiberbiztonsági események miatt számos országban, így a vizsgált összes európaiban is az első helyen áll a kiberkockázat. 

A Kockázati Barométer szektorok szerinti bontásban is bemutatja a kockázatok sorrendjét. A pénzügyi szektorban megkérdezett vállalatok például az alábbi rangsort állították fel idén:

Címlapfotó: Pixabay

Biztosítók