EZEKET AZ AUTÓKAT LOPJÁK LEGJOBBAN MAGYARORSZÁGON

EZEKET AZ AUTÓKAT LOPJÁK LEGJOBBAN MAGYARORSZÁGON

Az elmúlt években drasztikusan lecsökkent a személyautó lopások száma Magyarországon. Olyannyira, hogy a Pénzcentrumhoz eljutatott legfrissebb, hivatalos rendőrségi adatok szerint 2018. első félévében mindössze 383 személygépkocsira rendeltek el körözést. A legtöbbet körözött autók között ugyanakkor továbbra is a Ford áll az élen, míg idén a második helyen a Skoda, harmadikon a Volkswagen futott be.

2018 első félévében mindössze 384 személygépkocsira adtak ki körözést Magyarországon - derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Pénzcentrumhoz eljutatott adataiból. Hozzávetésképp 2017-ben az összes személygépkocsira elrendelt körözések száma 1 125 volt, de például 2014-ben még jóval magasabb, 3 562 volt ugyanez a szám. Mindebből világosan látszik, hogy az elmúlt években drasztikusan lecsökkent (három év leforgása alatt harmadolódott) a személyautó lopások száma hazánkban.


Az összesített statisztikákon túl kíváncsiak voltunk arra is, hogy melyik autómárka a legkeresettebb a tolvajok körében. Ezzel kapcsolatban az ORFK elküldte lapunknak az idei első félévében leggyakrabban körözött személygépkocsik listáját is. Ezek alapján a Ford áll az élen - évek óta változatlanul - 49 körözéssel, amit nem sokkal lemaradva a Skoda, illetve a Volkswagen követ 40, valamint 39 elrendelt körözésszámmal. A Top 10-es listába olyan népszerű autómárkák szerepelnek még, mint az Opel (36), a Suzuki (29) vagy a Toyota (28). A lista utolsó, tízedik helyére egyébként a Renault futott be 14 elrendelt körözéssel. 


A legfrissebb 2018-as - személygépkocsikra vonatkozó - statisztikákon túl, kikértük a tavalyi év összesített, az összes gépjárműre vonatkozó körözési adatait is. Ezek alapján a legnagyobb érdekesség, hogy a 10 legtöbbet körzött jármű között a 8. helyre becsúszott a Simson is, 78 elrendelt körözéssel. Az összes gépjárművet tekintve ugyanakkor az élen nem történt változás, ugyanúgy a Ford márka állt az első helyen, amit a Volkswagen követett, míg utolsó helyen, tízediknek a Honda került fel a listára.


Nem létezik lophatatlan autó
Tapasztalataink szerint nincs ellophatatlan gépjármű, azonban a tulajdonosoknak érdemes mindent megtenni tulajdonuk védelme érdekében
- hívta fel a figyelmet az ORFK, ami több potenciális védekezési lehetőséget is megosztott a Pénzcentrummal:

Hatásos megelőzési módszer lehet, hogy a gyári riasztón kívül, egyéni védelmi rendszert építtetnek az autóba. A korszerű mechanikai eszközök közül a különféle kormány-, pedál- és sebességváltó zárak alkalmazásával nagyfokú védettség érhető el.
A lopási szándék megelőzésére szolgál a gépkocsi ablaküvegeinek szélébe (mechanikai eljárással) begravírozott, kicsinyített méretű rendszám és alvázszám, amely bizonyító erejű azonosító jelzésként szolgál. Az úgynevezett mikropontos, másodlagos jelölés hatásos megelőzési módszer, amely egyre több országban elérhető.
A XXI. század technikai vívmányai közül a műholdas navigációs rendszerek használata is megnehezíti az elkövetők dolgát.
Javasolt a MABISZ által minősített védelmi eszköz, rendszer használata.
Javasoljuk az autótulajdonosoknak, hogy mindig zárják be az ajtókat, húzzák fel az ablakokat, vegyék ki az indítókulcsot, valamint kapcsolják be a riasztót. Kiszállás után mindig ellenőrizzék a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó működésbe lépését.

Biztosítók