Elszállhat a világ áramfogyasztása

Elszállhat a világ áramfogyasztása

A jelenlegihez képest 57 százalékkal bővülhet a világ villamosenergia-igénye 2050-ig a Bloomberg New Energy Finance elemzése szerint. A prognózis szerint a globális fogyasztás 9 százaléka az elektromos járművekhez fog kötődni.

A fogyasztás így 25 ezer terawattóráról 38 700 TWh-ra bővülhet, az igény növekedése pedig a termelő kapacitások terén jelentős új beruházások létrejöttét eredményezheti. Az igénynövekedés mintegy fele Kínához és Indiához kötődik, de Afrika, a Közel-Kelet és Délkelet-Ázsia is jelentősen kiveszi majd a részét a bővülésből.

A globális villamosenergia-mixben a nap- és szélenergia aránya 50 százalékra emelkedik a század közepére, a költségek csökkenése és az energiatároló technológia fejlődése által is hajtva. A világ áramtermelésében 2050-ben a szén súlya már várhatóan csak 11 százalék lesz a BNEF szerint.

A lítiumion-akkumulátorok költségei tovább csökkennek majd azt követően, hogy 2010 és 2018 között 80 százalékkal estek. A jelentés szerint 2050-re már széles körűen elterjedtek lesznek az akkumulátoros energiatárolók, amelyek kétharmada hálózati szintű, harmada pedig háztartási telepítésű lesz majd.

Fotó: Pexels.com

Biztosítók