EGY KIS ELŐVIGYÁZATOSSÁGGAL SOK BOSSZÚSÁGTÓL ÉS KIADÁSTÓL IS MEGKÍMÉLHETJÜK MAGUNKAT

EGY KIS ELŐVIGYÁZATOSSÁGGAL SOK BOSSZÚSÁGTÓL ÉS KIADÁSTÓL IS MEGKÍMÉLHETJÜK MAGUNKAT

Az utóbbi hetek heves viharai jelentős károkat okoztak országszerte. Mivel a nyári időszakban jelentősen nő a kockázata annak, hogy a viharok, zivatarok további komoly károkat okoznak az ingatlanokban, a Genertel biztosító összegyűjtötte azokat a tennivalókat, amelyekkel jelentősen mérsékelhetjük a károk bekövetkeztének kockázatát.

Tető és eresz 

A tetőt és az ereszcsatornákat érdemes rendszeresen ellenőrizni. A sérült tetőfedést a vihar tovább bonthatja, és az így keletkező nyíláson az esővíz is bejuthat, eláztatva falainkat, bútorainkat. Az ereszcsatorna eldugulása, elcsúszása vagy kilyukadása miatt az esővíz a ház falán folyhat végig, így teljesen beázhatunk, a falak bepenészedhetnek. 

Vigyünk mindent fedett helyre 

Kerti bútorainkat vagy rögzítsük, vagy vigyük fedett helyre, nehogy a vihar felkapja őket. Ilyen esetben ugyanis nemcsak az elsodort tárgyakban keletkezhet kár, de azok más eszközöknek vagy akár az ablaknak is nekicsapódhatnak. A kukát tegyük olyan helyre, ahol a szél nem boríthatja fel. 

Minden legyen becsukva 

Zárjunk be minden ablakot és ajtót. A zuhogó eső eláztathatja a padlónkat, berendezéseinket, vagy a légnyomáskülönbség miatt betörhet az üveg. Még jobb, ha a függönyöket is behúzzuk. Ha viharban véletlenül mégis kitörne az üveg, a függöny fel tudja fogni a szétrepülő szilánkokat.

Húzzuk ki a dugaljból 

Se tévé, se számítógép, se légkondi, semmi se maradjon áram alatt! Még ha nem is közvetlenül az otthonunkba csap bele a villám, a közeli kisülés is hirtelen fellépő csúcsfeszültséget okozhat a vezetékekben, ami tönkreteheti elektromos eszközeinket.Míg az otthonunkra kívülről villámhárítót szereltethetünk, addig bentre gondoskodhatunk túlfeszültség-védelmi berendezésről. Ez utóbbi sem nyújt azonban minden esetben elegendő biztosítékot a bajok elkerülésére, ezért jobb, ha ilyenkor is maradunk az áramtalanításnál. Nem árt tudni, hogy viharok idején a villámcsapás az egyik leggyakoribb károkozó. 

Figyeljünk a fákra

A fáinkat érdemes rendszeresen ellenőrizni, a meggyengült ágakat lefűrészelni. Ha ugyanis egy kidőlt fa vagy letört ág beteg, korhadt, kiszáradt volt, akkor az általános biztosítás nem feltétlenül fedezi majd a kárt.

Fényes ötlet 

Gyakori következménye a viharnak az áramszünet – okozhatja a vezetékekre zuhanó ág, kiforduló villanyoszlopok, villámcsapások és így tovább. Érdemes tehát felkészülni, otthon feltöltött elemlámpákat tartani.

Amikor már elment a vihar

Ha minden elővigyázatosság ellenére megtörténik a baj, akkor mielőbb intézkedjünk, hogy elkerüljük a további károkat (pl. a tetőn keletkezett lyukat fedjük le fóliával). Tartsuk meg a kicserélt elemeket (pl. sérült csövet) és készítsünk fényképeket, hogy a kárszakértő pontos képet tudjon alkotni az eseményről.

Gondoljunk a növényeinkre

A nyári viharok kedvenc növényeinkre is veszélyt jelenthetnek. A nagyobb lombozatú cserepeseket ezért érdemes kikötni a teraszon, balkonon is, hogy ne borulhassanak fel, törhessenek össze. Az ablakba pedig úgy kitenni őket, hogy biztosan ne fordulhassanak le. Fiatal, gyenge törzsű kis fákat is tanácsos legalább három oldalról megtámasztani, hogy ne tudja kifordítani őket a szél.

Biztosítók