Biztosítás akár fesztiválra is

Biztosítás akár fesztiválra is

Évente 1800 ember hal meg háztartási balesetben, háromszor annyi, mint a közúton, mégis csak minden tizedik embernek van baleset-biztosítása. Az autónál kötelező, a hitelre vett lakásnál szintén, az utazás előtt is egyre többen kötik meg.

– Ma már nem szabad elindulni utasbiztosítás nélkül, kis túlzással ezt a saját szervezésű útjainknál már-már kötelezővé is tettük – mondja Zsebők Tamás, a Petőfi Sándor sugárúti Z(s)eppelin ügyvezető igazgatója.

Megtudjuk tőle, hogy 550 forintba kerül egy napra az utasbiztosítás, ami baleset, betegség és poggyászkár esetén fizet. Népszerű az útlemondási biztosítás is, ha valaki rendkívüli esemény miatt nem tud menni, pénzének jelentős részét vagy majdnem a teljes összeget is visszakaphatja.

Veszélyes otthonok

Magyarországon évek óta csupán 630 ezer önálló balesetbiztosítást tartanak nyilván. A lakás-, gépjármű- és egyéb konstrukciók kiegészítő baleset biztosításaival együtt is a lakosságnak csak 11 százaléka védi magát. Pedig nem csak az aktív életmódot folytatók szorulnának rá, a balesetek 85-90 százaléka a védettnek gondolt háztartásokban történik.

A szakma szerint a hazai baleset-biztosításokhoz kapcsolódó díjak és térítések aránya európai összehasonlításban kedvező. Ne legyen rá szüksége senkinek, de a 10 millió forintos térítési limit már akár havi 2000 forintos díj ellenében is elérhető. Csoportosan megkötve, cafeteriaelemként pedig ezer forint körüli összegből is megúszható.

Az ágazat halad a korral, több baleset-biztosítás is kiterjeszthető a kedvelt extrém sportokra, például vadvízi evezésre, hegy- és sziklamászásra, ejtőernyőzésre is.

Esés, zuhanás, égés

A KSH adatai szerint évente közel 1800 ember háztartási balesetben veszti életét – ez a szám csaknem háromszorosa a közlekedési haláleseteknek, ezekből tavaly 607 történt az országban. Az otthoni balesetek több mint fele esés, zuhanás, de gyakori ok az égés, valamint az éles vagy szúró tárgyak miatti sérülés is.

Egy ingatlanra kötött jó szerződésben nemcsak súlyos esetekre, hanem kisebb-nagyobb sérülésekre vonatkozó baleset-, egészség-, sőt akár utasbiztosítás is lehet.

Extra védelem

– A baleset-biztosításokat jellemzően éves időszakra lehet megkötni, mára azonban elérhetők olyan határozott idejű csomagok is, amelyeknek néhány száz forintos napidíja ellenében az adott esemény idejére szólnak – hangsúlyozza Bóna Katalin, az UNION Biztosító ügyvezető igazgatója, hozzátéve, a szülő a Sziget Fesztivál 100 ezres hetijegye mellé háromezer forintért tud ilyen extra védelmet is biztosítani a gyermekének.

A biztosítási szakma megkülönbözteti a személy-, a vagyon- és a kombinált biztosítást, utóbbira jó példa az utasbiztosítás. A legjellemzőbb személyhez kötődő konstrukciók az élet-, baleset- és egészségbiztosítások.

A vagyonhoz kapcsolódókban legismertebbek a különböző ingatlanbiztosítások, de ide sorolható a gépjármű-biztosítás is. Ma már arra is van ajánlata a társaságoknak, ha a jég elveri a gyümölcsösünket, villám csap belénk, elveszítjük a munkánkat, modell a szép arcát, vagy ha sportolásra alkalmatlanná válik a focista.

Biztosítók