Akár azonnal startolhat az első fogyasztóbarát lakásbiztosítás

Akár azonnal startolhat az első fogyasztóbarát lakásbiztosítás

Az MNB ma értesítette az elsőként pályázó Union Biztosítót a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításának pozitív bírálatáról. Ennek forgalmazása ezután akár azonnal indulhat. A jegybank előzetes felmérése szerint a piaci szereplők többsége fejleszti már új termékét, és készíti elő pályázatát, így az év folyamán széles körben elérhetővé válhatnak a minősített otthonbiztosítások. Aki előbb indul, nagyobb ügyfélkört szerezhet.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el – s erről a mai napon értesítette is – a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) program első pályázatát benyújtó Union Biztosító Zrt.-t. Mivel a biztosító sikerrel pályázott a minősítés megszerzésére, döntésétől függően akár azonnal megkezdheti itthon az MNB felé bejelentett minősített termékek forgalmazását.

A jegybank adatai szerint szinte minden hazai biztosító – s mellettük lakásbiztosítási üzletágba újonnan belépő szereplő is – tervezi a fogyasztóbarát konstrukcióval való indulást. Noha egy lakásbiztosítási termékfejlesztés, s egyéb belső folyamatok kialakítása jellemzően legalább fél évig tartanak, a lassabban startolókhoz képest előnybe kerülnek és piacot hódíthatnak majd az MFO termékükkel gyorsabban megjelenő szereplők. Az MNB várakozásai szerint a fogyasztóbarát otthonbiztosítások 2020-ban széles körben elérhetővé válhatnak az ügyfelek számára.

A fogyasztóbarát otthonbiztosítások ugyanis ugyanakkora díjért magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleknek, fölösleges többletszolgáltatások és -kiadások nélkül, egyszerűen összehasonlítható módon, miközben a biztosítási szerződés egésze alatt ügyfélbarát kiszolgálást garantálnak. Az MNB pénzügyi stabilitási és fogyasztóvédelmi szempontból is fontosnak tartja, hogy a lakásbiztosítások piacán élénküljön a mai lanyha verseny az ügyfelekért.

A fogyasztóbarát otthonbiztosítás alapcsomagja elemi károkra, s egyéb, a háztartásokat érintő tipikus kockázatokra nyújt fedezetet. Az alapcsomaggal kapcsolatos káresemények tartalmát, a kizárásokat és mentesüléseket az MNB egységesen, kötelezően határozta meg a biztosítóknak, családbarát, zöld és digitális szempontokat is figyelembe véve. Kiegészítő fedezetként a lakáshoz közvetlenül kapcsolódó, gyakoribb káresemények is biztosíthatók, amelyek egységes megnevezését a jegybank határozta meg. Ezeken túl további káresemények biztosítására is vállalkozhat az adott biztosító.

A biztosítóval való kommunikáció, a kárbejelentés és a kárrendezés teljes folyamata digitálisan is végezhető. Az ügyfél egzisztenciális helyzetét fenyegető károk esetén a biztosítók rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást alkalmaznak. A kárrendezés időtartama 100 ezer forint alatti kifizetési összegnél maximum 5, e fölött 10 munkanap lehet csak. A lakásbiztosítás (a megkötése utáni 3. negyedévtől) 3 havonta igény szerint bármikor felmondható.

A jegybank honlapján új információs felületet – www.mnb.hu/mfo – hozott létre az érdeklődők számára a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításra vonatkozó további adatok, információk, kérdések és válaszok bemutatására. Az MFO termékek közti egyszerű eligazodást ez év őszétől a jegybank által kialakítandó összehasonlító program is támogatja majd.

Biztosítók