A SZEMÉLYI KÖLCSÖNÖKNÉL IS TERJED A FIX KAMAT

A SZEMÉLYI KÖLCSÖNÖKNÉL IS TERJED A FIX KAMAT

A személyi kölcsönöknél is gyorsan terjednek a fix kamatozású változatok, az új szerződések csaknem fele már öt évnél hosszabb kamatperiódusú – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból, írja a Világgazdaság.

A jegybank statisztikái szerint 2018 első öt hónapjában 77,6 milliárd forintnyi személyi hitelt vettek fel a háztartások öt évnél hosszabb kamatperiódus mellett, ez az összes új szerződés 45,1 százaléka. Eközben a változó kamatozású, de legfeljebb egyéves kamatfixálású személyi hitelek aránya 28,55 százalékot ért el az első öt hónapban.

A lakossági ügyfelek fix tör­lesztőrészletek iránti igényének emelkedése jól tetten érhető azon is, hogy az öt éven túli kamatperiódusú hitelek új szerződéseinek mennyisége csaknem megduplázódott 2017 első öt hónapjához képest, miközben a teljes új kihelyezett állomány „csak” 54,5 százalékkal emelkedett egy év alatt. Hosszabb távon vizsgálva a helyzetet még szembetűnőbb a változás:

2014 első öt hónapjában még 74 százalék volt a változó kamatozású személyi kölcsönök aránya, miközben a végig fix árazásúaké mindössze 16,45 százalékot ért el.

A fix kamatozású konstrukciók térnyerésének több oka is lehet a személyi kölcsönöknél: a legfontosabb, hogy a bankok kínálatában is egyre nagyobb szerepet kapnak ezek a változatok. A másik ok, hogy a személyi hiteleknél nincsenek nagy különbségek az árazásban a fix és a változó kamatozású kölcsönök között: az MNB által kimutatott átlagkamatban legfeljebb 1-2 százalékpontos a különbség, ami bőven vállalhatónak tűnik a kiszámítható törlesztőterhekért cserébe. Ráadásul ezeknél a hiteleknél nem elsősorban a kamatperiódus hossza, hanem sokkal inkább az igényelt összeg és az igazolt havi jövedelem nagysága határozza meg a kondíciókat.
 

Biztosítók