A koronavírus tünetei már az autópiacon is megjelenhettek

A koronavírus tünetei már az autópiacon is megjelenhettek

Februárban jelentősen, a naptárhatást is figyelembe véve mintegy 5 százalékkal kevesebb személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon mind az új, mind az importált használt autók szegmensében 2019 februárjához képest. A jelenség első jele lehet a koronavíruspánik autópiaci begyűrűzésének.

Az elmúlt hónapban 11 078 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, ami 1,3 százalékkal marad el a tavaly ilyenkor tapasztalt mennyiségtől. Ugyanebben az időszakban 13 085 importált használt autót regisztráltak, itt 1,7 százalékos a visszaesés tavalyhoz képest. A naptárhatást kiszűrve azonban (idén 29 napból állt a február) a visszaesés mértéke az új szegmensben 4,9 százalék, míg a használt szegmensben 5,1 százalék volt.

Egy hónap adataiból még messzemenő következtetéseket korai levonni, azonban két tényező is arra utal, hogy a koronavírus által keltett gazdasági bizonytalanság akár komolyabban is befolyásolhatja az autópiacot– mutat rá Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Egyrészt mindkét szegmensben erős januári adatokat követően következett be visszaesés. Másrészt a koronavíruspánik igazán február második felére teljesedett ki, nem is egy teljes hónapot érintett. Vagyis egy elhúzódó, recessziót okozó járvány a jelenleg látható mértéket jóval meghaladó időszakos visszaesést is eredményezhet a hazai autópiacon. Gazdasági bizonytalanság esetén ugyanis a vásárlók elsőként a beruházásokat, a tartós fogyasztási cikkek vásárlását fogják vissza.

Az év első két hónapjában behozott mintegy 26 ezer használt autó összetétele az előző évhez képest a kisebb autók felé tolódott el. Miközben mind a kisautók, mind az alsó-középkategóriás autók mennyisége 4-4 százalékkal lett magasabb a tavaly év eleji adatokhoz képest, a felső-középkategóriás autók száma 5, míg az egyterűek száma több mint tíz százalékkal lett kevesebb.

A használt autók importját a koronavírustól függetlenül több tényező is visszafoghatja idén. A legfontosabb ilyen tényező a magas euróárfolyam, ami érezhetően megdrágítja a használtautó-behozatalt. Ezzel párhuzamosan szűkül az autópiac szürke zónája, mivel a NAV egyre szigorúbban lép fel az ÁFA-visszaéléseket elkövető cégekkel, köztük bizonyos autókereskedőkkel szemben is, ami szintén érezhető csökkenés okoz a kínálatban. A legnagyobb hatása ugyanakkor egy olyan, már kilátásba helyezett kormányzati intézkedésnek lenne, amely gazdasági eszközökkel korlátozhatja az idősebb, erősen szennyező járművek megjelenését a hazai autópiacon.

Biztosítók