A kölcsönös biztosítók rendelkeznek a legjobb felsővezetéssel

A kölcsönös biztosítók rendelkeznek a legjobb felsővezetéssel

Német biztosítótársaságok vezérigazgatói körében végzett felmérés szerint az egyesületi, vagy szövetkezeti formában működő biztosítók rendelkeznek a legjobb vezetéssel.

Egy német biztosítási szaklap, a Versicherungswirtschaft által végzett felmérés szerint Németország kölcsönös biztosítóegyesületei rendelkeznek a legjobb felsővezetéssel a teljes biztosítási ágazaton belül. A vezérigazgatókat olyan kritériumok alapján pontozták, mint a vezetői stílus, az innováció és a külső megítélés. Ezek alapján a német biztosítási piac három legjobb vezérigazgatója kölcsönös biztosítóegyesületet vezet. 

Az európai kölcsönös biztosítóegyesületek és szövetkezetek szövetsége (Amice) üdvözölte a felmérés eredményét, hiszen mindhárom érintett biztosító tagja a szövetségnek, két vezérigazgató pedig a szövetség vezetői között is helyet foglal. 

Az Allianz elnöke, Oliver Bäte az Insurance Europe legutóbbi konferenciáján kihangsúlyozta, hogy a kölcsönös biztosítók Németországban referenciaként szolgálnak a többi biztosítónak az ügyfélszolgálat színvonalát illetően.

Az egyesületi, illetve szövetkezeti formában működő biztosítók esetében a veszélyközösség tagjainak lehetőségük van beleszólni a biztosító működésébe. Az egyesület, vagy szövetkezet tulajdonosai - a biztosított tagok - maguk választják meg a biztosítót stratégiai szinten irányító igazgatóságot. 

Fotó: Pexels

Biztosítók