A biztosítókat is érinti a digitalziáció munkaerőpiaci hatása

A biztosítókat is érinti a digitalziáció munkaerőpiaci hatása

A pénzügyi szektor digitalizációja nyomán jelentősen megváltoznak a benne dolgozókkal szemben támasztott igények, akár tízezrével csökkenhet egyes pozíciókban a foglalkoztatottak száma – írja a Prím Online.

A digitalizáció munkaerőpiaci hatásait elemző MeetUp-sorozatban első alkalommal a pénzügyi szférát vették górcső alá Codecool Programozóiskola által felkért szakértők. A magyar piacon már most is eltűnt a piacon a negyvenezer biztosításközvetítőnek körülbelül a fele, és további csökkenésre számít Kurtisz Krisztián, az Uniqa Biztosító vezérigazgatója. A biztosítónál történt átalakulások pedig a vezetői szinten dolgozók háromnegyedének kicserélődésével jártak. Ugyanakkor meggyőződése, hogy ezek az emberek mind találtak máshol állást, mert felkészültségükre máshol, más pozícióban igenis van és volt szükség. Kurtisz Krisztián szerint a vállalatvezetésnek abban van felelőssége, hogy olyan vállalati kultúrát teremtsen, amely ösztönzi a hagyományos rendszerben szocializálódott munkatársakat, hogy akár átmeneti diszkomfort érzet mellett is igazodjanak az új elvárásokhoz. 

Ugyancsak a kísérletező hozzáállásban hisz Hetényi Márk, aki az MKB digitális átállási stratégiájának kialakításáért és végrehajtásáért felel. Együttműködnek fintech cégekkel, emellett saját fintech laboratóriummal is rendelkeznek. Ami az átalakulás által érintett munkahelyeket illeti, Hetényi a közvetítői szerep eltűnését prognosztizálja: a begyűjtés és kihelyezés aktusa kiváltható lesz, akár mesterséges intelligenciával. 

Becsei András, az OTP Bank Nyrt. Budapesti Régiójának vezetője, a Magyar Bankszövetség alelnöke szerint nem kell egyik pillanatról a másikra lezajló tragikus történésektől tartani a szektorban. Éppen, hogy több szakértői poszt megjelenését tapasztalja, persze elsősorban IT-orientációjú emberekre mutatkozik igény.

Nyíri József, a BnL Growth Partners cégtársa, a Codecool Programozóiskola társalapítója szerint a hagyományos oktatással nem feltölthető mennyiségű állás fog keletkezni különböző iparágakban, és az lesz bennük a közös, hogy programozói készségekre lesz szükség mindenhol. Ezek mellett pedig az úgy nevezett soft skillek, mint az önállóság, az önfejlesztésre mutatott igény, vagy a csapatban dolgozás képessége is felértékelődik, hiszen ez biztosítja a rugalmasságot az új munkahelyi kultúrákba való gyors beilleszkedésre.

Fotó: Piaxabay

Biztosítók