24 órán belül rendezték az első kárbejelentést!

24 órán belül rendezték az első kárbejelentést!

A héten debütált a Mabisz új, E-kárbejelentő applikációja, így az autósok már egy egyszerű mobil alkalmazás segítségével is intézhetik a kötelező gépjármű felelősség biztosítási (kgfb) károk bejelentését. A Groupama Biztosító külön kárrendezési folyamatot alakított ki annak érdekében, hogy az E-kárbejelentőkön keresztül érkező kárbejelentéseket a lehető legrövidebb időn belül tudja rendezni. A rendszer működése sikeresen indult, hiszen az első e-kárbejelentését 24 órán belül már rendezte is a biztosítótársaság.

A Groupama Biztosító kiemelt célja, hogy ügyfelei kárait a lehető legrövidebb idő alatt, és – amennyiben lehetséges – szakértői szemle nélkül rendezze. Ehhez a legújabb technikai innovációk, mint például a Groupama Biztosítónál is hamarosan bevezetésre kerülő videós kárrendezés is segítséget nyújtanak, de a Mabisz által most bevezetett E-kárbejelentője is ezt a célt szolgálja. 

A társaság külön folyamatokat alakított ki a mobiltelefonos applikáción keresztül érkező kárbejelentések ügyintézésére, annak érdekében, hogy ügyfelei maximálisan kihasználhassák az új kárbejelentési lehetőség előnyeit. A Groupama Biztosító úgy alakította ki folyamatait, hogy a kék-sárga applikációt használó ügyfelekkel pár órán belül felvegye a kapcsolatot, majd a lehető legrövidebb időn belül megkapják a kártérítés összegét is.

Az első napok sikeresnek bizonyultak, hiszen az első, E-kárbejelentőn keresztül érkezett kárbejelentését 24 órán belül tudta rendezni a Groupama Biztosító: a kárt tegnap délután jelentették be az új mobil applikáció segítségével, ami szinte azonnal meg is érkezett a biztosítótársasághoz, így a mai napon megtörténhetett a kárösszeg kifizetése. A parkolás közben történt kárról több fotót is feltöltött a károsult, mely alapján nagyon gyorsan lehetett rendezni az ügyet, nem volt szükség külön szakértői szemlére.

A Groupama Biztosító bízik abban, hogy a digitális kárbejelentő használata minél gyorsabban elterjed az ügyfelek körében, akik így a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban intézhetik esetleges kötelező gépjármű felelősség biztosítási kárukat.

Fotó: Pixabay

Biztosítók