Oroszország: az új törvény lelassíthatja a biztosítási piac fejlődését és csökkentheti a piaci szereplők számát

Oroszország: az új törvény lelassíthatja a biztosítási piac fejlődését és csökkentheti a piaci szereplők számát

Az orosz törvényhozás elfogadta azt a törvényt, amely 120 millióról 300 millió rubelre növeli meg a biztosítók számára kötelezően előírt minimumtőkét. Egyes szakértők úgy vélik, hogy az új törvényi előírások miatt a biztosítók több mint negyede elhagyhatja a piacot – írja az xprimm.com az ASN portál információira hivatkozva.

Aleksey Yanin, a RAEX nemzeti minősítő ügynökség biztosítási piacért felelős részlegének ügyvezető igazgatója szerint a nagy biztosítók piaci részesedését tekintve nem várható jelentős módosulás, és gyökeres változás a piac fejlődésében sem várható.
A tőkekövetelmények változása nem lesz hatással a nagy cégek piaci helyzetére és a nagy díjbevételű piaci szereplők számára. A változások a teljes orosz biztosítási piac díjbevételét tekintve annak mindössze 2 százalékára lesz hatással. Ugyanakkor ez a 2 százaléknyi piaci rész az összes piaci szereplő számát tekintve a cégek 25-30 %-át jelenti, így lényeges csökkenés várható a piaci szereplőket tekintve. A RAEX szakemberei szerint ez utóbbi vállalatok között sok az olyan kis, inaktív szereplő, amelyek nem folytatnak stabil, valós üzleti tevékenységet.

A VSK alelnöke, Aleksey Chub szerint az új törvény elfogadása a nagy biztosítók számára a piac részleges újrafelosztását eredményezheti, így a nagyok piaci részesedése némileg növekedni fog. Az ilyen típusú konszolidáció viszont mérsékelni fogja az egészséges piaci működéshez elengedhetetlen versenyt.
A törvény ugyanakkor fokozatosan, 2022-ig emeli meg a tőkekövetelményeket, így a cégeknek elegendő idejük lesz arra, hogy meghozzák azokat a döntéseket, amelyek az új követelményeknek való megfeleléshez szükségesek.

Az AlphaStrakhovanie és az Uralsib biztosító cégeknél úgy vélik, hogy az új tőkekövetelmények bevezetése – épp az érintett vállalatok minimális piaci részesedése miatt - nem gyakorol lényeges hatást a piacra.
Más piaci elemzők szerint az új törvényi előírás lassítja a piac fejlődését, és kedvezőtlen hatással lesz azoknak az ügyfeleknek az érdekeire, akik inkább a regionális hatókörű biztosítókat preferálják. Az új minimumtőke-előírások ugyanis elsősorban ezeket a cégeket érintik kedvezőtlenül, és ezek kényszerű távozása a piacról korlátozni fogja a versenyt egyes régiókban. 

Biztosítók