Mi az? - 100-ból csak 12 magyar kapja meg

Mi az? - 100-ból csak 12 magyar kapja meg

Cikk megjelenésének időpontja: 2017-12-28 16:00:00

A 25-55 év közötti lakosság 12 százaléka kap jelenleg béren kívüli juttatásként egészségbiztosítást, miközben 59 százalékuk fontosnak tartja, hogy munkaadójuk ilyen biztosítást kössön számára - közölte az Union Biztosító az MTI-vel a legutóbbi kutatása alapján.

Az 1300 dolgozó megkérdezésével készült reprezentatív felmérés szerint míg 2012-ben az aktív korú lakosság 37 százaléka vett igénybe valamilyen magánorvosi szolgáltatást, ez az arány idén már 57 százalék volt. Az érintettek egy év alatt átlagosan 57 ezer forintot fizettek ki a különféle szakorvosi rendelőkben.
 

A magánegészségügyi szolgáltatások mainál szélesebb körű igénybe vételének az anyagiak jelentenek gátat. Ennek a problémának a megoldására ugyanakkor megfelelő eszköz lehet a magán-egészségbiztosítás - vélik a biztosító szakemberei.
 

A közlemény idézi Bóna Katalint, az Union Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatóját, aki szerint nagy a munkáltatók felelőssége abban, hogy a következő évre összeállított cafeteria-rendszerükben szerepeltetik-e ezt a juttatást. 
 

A meglévő egészségbiztosítási szerződések túlnyomó részét ugyanis munkahelyi juttatásként kötik. A kutatás adatai szerint tízből hat munkavállaló fontosnak tartja, hogy munkáltatója biztosítsa neki ezt a lehetőséget - tette hozzá.

A magán-egészségbiztosítások díja 2012 óta adó- és járulékmentes Magyarországon. Azóta ez a biztosítási forma jelentős térhódításba kezdett, az idei felmérés résztvevőinek 15 százaléka jelezte, hogy van ilyen biztosítása, szemben a 2012-ben mért, mindössze 7 százalékkal. 

Emellett a megkérdezettek 28 százaléka nyitott arra, hogy a magánorvosi alapszolgáltatásokat piaci egészségbiztosításon keresztül vegye igénybe, és ezért átlagosan havi 5-6 ezer forintos díjat maga is szívesen fizetne - közölte az Union.

Vissza a bejegyzésekhez

Kiemelt szolgáltatásaink

Évforduló emlékeztető

A biztosítási díjak változásával Ön sokat spórolhat, ezért fontos, hogy ne feledkezzen meg évfordulójáról. Töltse ki az alábbi urlapot és mi emlékeztetjük Önt!

Biztosítók