Országos nyaralókörkép: hol, mennyiért vásárolhatunk?

Országos nyaralókörkép: hol, mennyiért vásárolhatunk?

Tavasszal hagyományosan felélénkül a kereslet az üdülők, vízparti lakások iránt, a vásárlók már a nyaralás gondolatával böngésznek az eladó ingatlanok között. A Balaton és Velencei-tó mellett az utóbbi időben a Tisza-tó is egyre népszerűbb. Változóban vannak a vásárlói igények, de ma még mindenki megtalálhatja magának a megfelelő, üdülőnek használható lakást vagy házat. Nem árt azonban vigyázni: nem mindegy mi szerepel a hirdetésben és a tulajdoni lapon - derül ki az OTP Ingatlanpont felméréséből.

A megváltozott vásárlói igényeknek és az emelkedő vásárlóerőnek is köszönhetően a nyaralópiac is átalakulóban van. Míg évtizedekig a kisebb kertes házak, akár könnyűszerkezetes épületek voltak a nyaralópiac slágerei, addig mára a tendencia változni látszik. Ma már nem mindenki vágyik a fűnyírásra, az évenkénti karbantartásra és az időről-időre felbukkanó hibák kijavítására. Főleg úgy, hogy a legszerencsésebb nyaralótulajdonosok sem töltenek 2-3 hónapnál többet üdüléssel, így az épület az év háromnegyedében üres.

Egyre többen választják azt a kényelmet, amelyet egy többszintes, új építésű társasház lakása adhat. A befektetők is felismerték az igényt, főleg a Balaton déli partján szaporodnak gombamód az ehhez hasonló épületek. A kényelem ára azonban magas, nem ritka a budapesti új építésű lakások átlagárát is meghaladó, 1 millió forintos négyzetméterár sem, a vásárlók 80 százalék pedig befektetési céllal is vásárol. A déli parton Siófok, Zamárdi és Balatonlelle a legnépszerűbb, de a kisebb településeken is látványosan beindult a piac. 

A Lakás Klub Extra programjára azokat a látogatókat várjuk, akik első kézből, a piac szakértőitől szeretnék megtudni az újlakás-piaccal kapcsolatos aktuális fejleményeket, külön körbejárva az elérhető fizetési konstrukciókat, az engedélyezési folyamatokat, a CSOK várható átalakításával kapcsolatos lehetőségeket, akárcsak azt, hogy a mostani piaci környezetben mik jelentik a legnagyobb kockázatokat és kihívásokat a kivitelezés vagy a lakások értékesítése során.
Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója szerint az új építésű panorámás társasházi lakások maguk után húzták a használt ingatlanok árát is. Siófok belvárosi részén is szépen felmentek az árak; a település egészén közelíti a 400 ezer forintot az átlagár, így a lakók közül, aki építkezni akar, inkább a vonzáskörzetében keres magának kisebb települést, ahol még 5 millió forint körül talál közművesített, beépíthető és üres építési telket.

Az északi parton kissé más a helyzet, bár áraiban Balatonfüred már el is hagyta, Balatonalmádi pedig közelíti a négyzetméterenkénti 400 ezer forintos átlagárat. A legnagyobb ütemű, egy év alatt 26 százalékos áremelkedést is itt regisztrálhattuk tavaly a Balaton-parti városok között. Az ingatlanállomány és a tájegység jellegéből adódóan itt még hódítanak a kisebb házak, pincék, és a Balaton-felvidéki települések is igen népszerűek.

"Pincéknél, üdülőknél azonban érdemes nagyon odafigyelni: lehetséges, hogy a falusias jelleg ellenére a telek külterületen található, esetleg zártkert minősítésű, amelyre teljesen más építési szabályok és egyéb rendelkezések vonatkoznak. Arról nem is beszélve, hogy ez a hitelből finanszírozás lehetőségeit is jócskán szűkíti" - hívja fel a figyelmet Valkó Dávid, Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A Velencei-tó helyzete sok szempontból teljesen más. Mivel autópálya mellett, Budapest és Székesfehérvár között helyezkedik el, már-már agglomerációs szerepet is betölt. A közlekedés mind közúton, mind vasúton kiváló, mindkét nagyváros fél órán belül elérhető. Ez természetesen az ingatlanárak emelkedésére, de a szolgáltatások és infrastruktúra színvonalának javulására is hatással van. Gárdonyban egy év alatt 27 százalékkal nőttek az átlagos négyzetméterárak, elérve a 290 ezer forintos szintet. Tekintve, hogy a szűken vett fővárosi agglomerációban - például Pécelen és Vecsésen - kerül ennyibe egy négyzetméter, így kifejezetten jó választásnak tűnhet a vízpartra költözni. Aki nyugalmasabb, vidékiesebb hangulatra vágyik, választhatja Sukorót vagy Pákozdot, bár ekkor le kell mondani a közeli vízpartról.

Fotó: Pexels

Biztosítók