Nyolc éve nem épült ennyi lakás

Nyolc éve nem épült ennyi lakás

Tavaly közel 18 ezer lakást adtak át, ez 23 százalékkal haladja meg a 2017-es szintet. A fővárosban tavaly 40 százalékkal több lakóingatlant adtak át, a községekben 30 százalékkal több lakás épült. A 2018-as eredmény pedig egyúttal 8 éves rekordot jelent, legutóbb ugyanis 2010-ben volt magasabb az átadott új lakások száma - közölte az ingatlan.com.

Folytatódik a rekordsorozat a magyarországi lakáspiacon. A múlt évben 17 681 lakást adtak át, ami 23 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi több mint 14 ezer lakáshoz képest és 8 éves csúcsot jelent. Legutóbbi ugyanis 2010-ben épült több lakás. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: 2015-ben kevesebb mint 8 ezer új lakást adtak át és azóta minden évben 25-30 százalékkal nőtt a megépült lakások száma. Az elkészült lakások száma Budapesten és a községekben bővült a legnagyobb mértékben. A fővárosban tavaly 40 százalékkal több lakóingatlant adtak át 2017-hez képest, a községekben pedig 30 százalékkal több lakás épült.

Szükség van rájuk

“Tartósan erős igény mutatkozik az új lakásokra. Idén február közepéig az ingatlan.com-on 55 százalékkal nőtt a kereslet az új építésű lakások és házak iránt az előző év azonos időszakához képest” - tette hozzá a szakember. Az ingatlanhirdetési portál adatai szerint idén a 40-80 négyzetméteres új lakások és házak iránt volt a legnagyobb kereslet, de népszerűek voltak az 80-120 és a legfeljebb 40 négyzetméteres garzonlakások is. Az új lakások iránt érdeklődők 52 százaléka a 40-80 négyzetméteres lakásokat kereste, a 40 négyzetméternél kisebbek aránya 15 százalékos volt, a 80 négyzetméternél nagyobbaké pedig 25 százalékra rúgott. 

A kereslettel igyekszik lépést tartani a piac, ezt bizonyítja a többi között az is, hogy az eladási céllal épített lakások száma tavaly megközelítette a 10 ezret, ami 2017-hez képest 76 százalékos emelkedésnek felel meg és szintén többéves csúcsot jelent. 

Sorozatban jönnek a társasházi lakások

A szakember elmondta azt is, hogy az elmúlt 1-2 évben kiadott lakásépítési engedélyek alapján még rengeteg lakás jön a piacra, az idén 20 ezernél is több új lakás átadása várható. 2019-ben elsősorban az elmúlt 1-2 évben elindított társasház-fejlesztések keretében megépült új lakások lesznek túlsúlyban a piacon, amelyek jelentős része egyébként már a tervezési fázisban és az építkezés során vevőre találtak. 

A következő évben növekedhet a családi házak és ikerházak súlya a piacon részben a 2019 őszén induló új támogatásnak, a falusi csoknak köszönhetően. Ennek keretében ugyanis több mint kétezer településen lévő lakóingatlan vásárlására és felújítására lehet igényelni az állami támogatást. Balogh László azt mondta, bár a falusi csok pontos részletei még nem ismertek, az egyik fontos elem, hogy felújításra is igényelhető, ez pedig hozzájárulhat a kistelepüléseken lévő lakásállomány minőségi javulásához.

Fotó: Pexels

Biztosítók