Névtelenül jelezhetik a jogsértést a pénzügyi intézmények munkatársai

Névtelenül jelezhetik a jogsértést a pénzügyi intézmények munkatársai

Az MNB honlapjának újonnan létrehozott felületén anonim módon bejelenthetik a jegybanknak a pénzügyi intézményeknél észlelt jogsértést az ott dolgozó vezetők, munkavállalók. Akkor is küldhető hasonló jelzés, ha valaki az MNB egy munkatársa esetében tapasztalna bármiféle szabálysértést.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján olyan felületet hozott létre, amelyen a magyarországi pénzügyi intézmények vezető tisztségviselői és munkavállalói – akár anonim módon – írásban bejelenthetik, ha jogsértést észleltek saját szervezetüknél.

Lehetőség van emellett akkor is bejelentést tenni, ha az érintett munkatársak az MNB bármely munkavállalója által – például egy jegybanki helyszíni vizsgálat során – elkövetett esetleges szabálytalanságot észlelnek. A bejelentéshez mindkét esetben az erre szolgáló egyszerű űrlapot szükséges kitölteni.

E lépéssel a jegybank az Európai Unió hitelintézetekre és befektetési vállalkozások tőkekövetelményére és prudenciális felügyelésére vonatkozó irányelve rendelkezését, illetve az ennek nyomán a közelmúltban módosított hazai hitelintézeti törvény és a befektetési vállalkozásokról, árutőzsdei szolgáltatókról szóló törvény előírásait teljesíti. Az MNB ugyanakkor a törvényi előírásokon túl bármely egyéb felügyelt intézménynél – így a biztosítóknál, egyéb tőkepiaci szereplőknél, pénztáraknál vagy épp pénzügyi közvetítőknél – lehetőséget ad a figyelemfelhívás eljuttatására a jegybankhoz.

Az MNB által most bevezetetthez hasonló megoldást alkalmaz az Európai Központi Bank, amely saját honlapján, a főoldalról elérhető „Jelezd a sérelmet” aloldalon ad módot az esetleges pénzügyi szabálytalanságok jelzésére.

Az MNB bejelentési űrlapja az esetleges jogsértés esetén lehetőséget teremt az érintett pénzügyi intézmények munkatársai, illetve a jegybank közti közvetlen kommunikációra. A Hpt. és a Bszt. egyébként magukat a hazai hitelintézeteket, pénzügyi vállalkozásokat és befektetési szolgáltatókat is kötelezi arra, hogy alakítsanak ki olyan intézményen belüli – hatékony, megbízható, az érintett munkavállalók diszkriminációval, tisztességtelen bánásmóddal szembeni védelmét is szavatoló, személyes adataikat védelmező – mechanizmusokat, amely segítségével munkatásaik jelezhetik az általuk észlelt szabálytalanságot.

Mint ismert, az esetleges piaci visszaélésekről szóló jogsértés bejelentésére az MNB honlapján a piaci visszaélésekről szóló rendelet előírása alapján már jelenleg is van lehetőség bárki számára. Külön menüpont áll rendelkezésre emellett a jegybanki engedély vagy bejelentés hiányában folytatott (jogosulatlan) tevékenységek jelzésére is.

Fotó: Pexels

Biztosítók