Négyből három fővárosi kórház lemondta a baleseti ügyeletet a hétvégén

A főváros négy sürgősségi centrumából csak egy fogadott súlyos, sokszorosan sérült beteget a hétvégén - írja a Népszava hétfő reggeli cikkében.

Négyből három fővárosi kórház lemondta a baleseti ügyeletet a hétvégén2019.05.13

A lap emlékeztet arra, hogy Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter néhány napja azt mondta: a sürgősségi ellátás problémáit megoldották, az ügy le is került a napirendről.

Csütörtök óta azonban a négy budapesti sürgősségi centrum közül hol az egyik, hol a másik mondta le a sokszorosan sérült, életveszélyes állapotú betegek fogadását. Ebben az időszakban csak a Péterfy baleseti intézete működött zökkenőmentesen.


Először erről a 444.hu írt, miszerint a Honvédkórház lemondta az ügyeletet a teljes hétvégére. Az ATV Híradójának megkeresésére a Honvédkórház el is ismerte: a hétvégére lemondta a 3. progresszivitási szintű sérültek fogadását. Az intézmény szerint viszont ennek nem az orvoshiány, hanem megbetegedések az oka. Felelős döntést hoztak, teszik hozzá, hétfőtől újra normálisan működnek majd.

A Népszava információi szerint mindez azért fordulhat elő, mert mert nincs elég orvos, szakdolgozó az intézményben. Emiatt a 40 intenzív ágyból 21 működik. A Honvédkórház után szombat éjszaka már a Dél-Pesti Centrum kórház Merényi úton működő traumatológiája is jelezte: oda se vigyenek több politraumatizált beteget a mentők. Az intenzív ágyaik megteltek. Ezután a Szent János kórház jelentette, hogy lemondja a további ügyeletet, mert akkora már több mint fél tucat sürgős műtétre szoruló sérültje volt.

Alapesetben a traumás sérülteket a négy centrumba kell vinniük a mentőknek: ezekben az intézményekben összesen 52 intenzív ágy van a feladatra. Ezek közül szombat reggelre már csak öt volt szabad, napközben pedig már ezek is "elfogytak."

Fotó: Pexels

Vissza a bejegyzésekhez portfolio.hu

Kiemelt szolgáltatásaink

Évforduló emlékeztető

Hírlevél feliratkozás

Évfordulós emlékeztető

Iratkozzon fel hírlevelünk, hogy értesüljön a biztosításokkal kapcsolatos friss információkról. Legyen szó biztosítókat, biztosítottakat érintő fontos hírekről, vagy gépjárművekkel kapcsolatos cikkekről!

Hírlevél feliratkozáshoz kérjük adja meg nevét és e-mail címét is!

A biztosítási díjak változásával Ön sokat spórolhat, ezért fontos, hogy ne feledkezzen meg évfordulójáról. Töltse ki az alábbi űrlapon a és mi emlékeztetjük Önt szerződésének évfordulójára!

Évfordulós emlékeztető esetén szükségünk van évfordulójára és kötvényszámára is!

Feliratkozással most még nyerhet is... részletek

Biztosítók