Nagy változást hozhat a 2019-es év az önvezető autóknál

Nagy változást hozhat a 2019-es év az önvezető autóknál

Már a 2018-as év is sok változást és fejlődést hozott az autonóm közlekedésben, a következő évben azonban még nagyobb változásokra lehet számítani. Az automatizált vezetési technológiákban az eddig töretlen optimizmust a márciusi Uber baleset után, talán jóval reálisabb célkitűzések váltották fel, a biztonság és a biztonságos tesztelés még erősebb ösztönzőkre talált. Nemcsak szerte a világban, de Magyarországon is gyorsan haladnak az önvezető technológiához kapcsolódó projektek, a kérdés csupán az, hogy a 2019-es évben vajon sikerül-e a számos iparági szereplő céljait, vagy előrehaladását összeegyeztetni a többiekével, vagy marad ilyen töredezett, és szerteágazó az autonóm közlekedés.

Eseménydúsan zajlott a tavalyi év a részben önvezető járműveknél, előretörtek a vezető nélküli kamionfejlesztések, ami a minimális emberi hozzájárulással megvalósuló áruszállítást irányozzák elő rövid időn belül, így az automatizálás a közúti árufuvarozásban is fontos mérföldkő előtt áll.

De világszerte nagy érdeklődés övezte a mobilitás új formáit is, egyre többen voltak azon az állásponton, hogy inkább robottaxit vennének igénybe, mintsem a saját autóikkal körözzenek a városban. Amerikában a városi lakosság 40 százaléka volt ezen a véleményen (2017-ben ez 36 százalék volt), míg Kínában a fiatal lakosság 26 százaléka képviselte ezt az álláspontot. Számos vállalattal egyetemben, egy arizonai cég például arra készül, hogy utcai forgalomba bocsássa az első önvezető taxiját.


Az önvezető autók fejlesztése soha nem látott együttműködéseket hoz az autógyártók és a tech cégek között, a vállalatok keresik a lehetőségeit annak, hogy csökkentsék a fejlesztések költségeit, és megosszák a kockázatokat. A nagy autógyártók is egyre nyitottabbá váltak a közös projektekben, augusztusban a Daimler és a Baidu írt alá szerződést arról, hogy közös projektek keretében együtt dolgoznak majd az önvezető autók fejlesztésén és az autók közötti intelligens hálózatok létrehozásán. Az októberi bejelentés alapján a Honda a General Motors-szal dolgozik együtt a jövőben az önvezető technológián, a Toyota pedig a Softbankkal szövetkezett, hogy közösen fejlesszenek olyan autós szolgáltatásokat, amelyek önvezető technológián alapulnak.

Eközben Magyarországon jó ütemben halad a zalaegerszegi tesztpálya építése, ahol a tervek szerint a pálya éles működése már 2019 márciusában megkezdődhet az önvezető és az elektromos autók tesztelése. A ZalaZone eddig már használatba vett szakaszain elsősorban a futóművet, a fékrendszert és a kormányszerkezetet tudják vizsgálni a megrendelők, az egyenes szakaszon akár 200 kilométeres sebességre is gyorsulhatnak. Emellett a tavalyi évben jelentették be, hogy a Bosch tovább bővíti a budapesti fejlesztési központját, a társaság 37 milliárd forintos beruházása várhatóan 2021-ben készül el, a bővülő központ fontos szerepet játszik az automatizált- és az elektromos mobilitás fejlesztésében.


A technológiai oldalon nem volt hiány tavaly a fejlesztésekben, ugyanakkor a márciusi gyalogosgázolás, amit az Uber tesztüzeme alatt álló részben önvezető autó okozott Arizona államban, megváltoztatta az iparági optimizmust és egy jóval reálisabb és alaposabb ütemezésre ösztönözte a szereplőket, valamint az új technológiák biztonságosabb tesztelése is előtérbe került.
 

Mit hoz a 2019-es év az autonóm közlekedésben?
Az Aimotive cikke alapján egy széles körű konszolidációra lehet számítani az önvezető járművek iparát illetően. A viszonylag töredezett szektorban egyelőre a szoftverszolgáltatók, a robottaxi cégek, a szenzorfejlesztők, az első körös autóipari beszállítók (Tier 1) és az autógyártók, vagy összeszerelő vállalatok más-más irányokba tartanak, azonban mivel a teljes optimizmust a reálisabb célok váltották fel, a kisebb cégek egyre nehezebbnek találhatják a folyamatban lévő tevékenységük finanszírozását. Ezzel szemben a nagyobb gyártók a tevékenységük átszervezésével hosszabb időtávra rendezkednek be, aminek köszönhetően nem kizárt, hogy mire a technológia eléri az érettségi szintjének véső szakaszát, csupán néhány kulcsfontosságú szereplő maradjon versenyben.

Fotó: Pixabay

Biztosítók