Milliárdokat hoz az e-matrica drágulása

Milliárdokat hoz az e-matrica drágulása

A kormány döntése értelmében októbertől 17 százalékkal drágul a heti autópálya-matrica. A pluszbevétel a központi büdzsét gazdagítja, a számítások szerint jövőre csaknem ötmilliárd forinttal.

A nyár végén jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kormány döntése értelmében októbertől változik a magyarországi fizetős útszakaszok díjszabása, és

a tíznapos e-matrica 2975 forintról 3500 forintra drágul a személygépkocsik kategóriájában.

Ennek kapcsán Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) júliusban kinevezett vezérigazgatója a Világgazdaság érdeklődésére úgy nyilatkozott, hogy az előző évek trendjén alapuló számításaik szerint az áremelkedés idén 700 millió forinttal több bevételt termelhet, jövőre pedig 4,8 milliárd plusz származhat a heti e-matrica díjnövekedéséből. „Ezek a pénzek egy az egyben a központi költségvetés kasszájába folynak be, vagyis mindannyiunk közös pénztárcáját gazdagítják” – emelte ki.

A vezérigazgató szerint a realitás az, hogy Magyarország a közlekedés szempontjából tranzitország, ebből az adottságból pedig megfelelő előnyt kell kovácsolni. Úgy fogalmazott: büszke arra, hogy az ötödik éve működő útdíjrendszer alkalmas arra, hogy a nemzetközi forgalom az úthasználattal arányosan járuljon hozzá az amortizáció költségeihez. A szabályozás értelmében az útdíjakból keletkező forrásokat az úthálózat karbantartására kell fordítani. A nemzeti útdíjfizetési rendszer fennállása óta bruttó 1350 milliárd forintot termelt. A tíznapos engedélyek vonatkozó adatai alátámasztják Magyarország tranzitszerepét: idén szeptember 24-ig a legfeljebb hétszemélyes személygépkocsik 51,3 százaléka külföldi rendszámra vásárolt e-matricát, 3,5 tonnáig a nemzetközi arány már 62 százalékosra ugrott, az autóbuszoknál pedig 77 százalékra.

Bartal Tamás további részletes adatokat is közölt lapunkkal a tíznapos e-matrica kapcsán. Idén szeptember 24-ig több mint 7,5 millió darabot adtak el belőle, ez 4,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Tavaly ugyaneddig 7,2 millió, 2016-ban 6,8 millió darabot vásároltak az autósok a kategóriában. A bevételi oldalon mindez úgy csapódott le, hogy 2018 januárjától szeptember 24-ig az értékesítés megközelítette a bruttó 25 milliárd forintot. Egy éve eddig az időpontig ugyanezen a soron 23,8 milliárd forint volt, két éve pedig 22,3 milliárd forint.

Az éves országos, illetve az éves megyei e-matricák ennél is lendületesebb bővülési pályát írnak le: mindkét típus évi 15 százalék környéki gyarapodást mutat.

A növekedés hátterében fontos tényező, hogy az utak forgalmának emelkedése mellett egyre több személygépjárművet helyeznek forgalomba itthon, bár az egy főre eső autók nyugat-európai rátája még meghaladja az aktuális magyar mutatót. A NÚSZ vezérigazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy a GDP és az ipari termelés alakulása 80 százalékos korrelációt mutat az útdíjakból származó bevételekkel. „Ezt a hatást ugyancsak belekalkuláltuk a tíznapos e-matrica árváltozásának jövő évi várható eredményébe” – tette hozzá.

Az e-matricák legnépszerűbb értékesítési csatornája változatlanul a töltőállomásokon való vásárlás, a sofőrök ezt a lehetőséget 70 százalékos arányban választják. A tíznapos jegy benzinkutas eladása ennél is jellemzőbb, és a 85 százalékhoz közelít. A magyarázat, hogy a heti engedélyeket leginkább a Magyarországon áthaladó forgalom választja, a tankolással kötve össze az autópálya-matricák beszerzését. Az egyéb (sms, online, mobiltelefonos applikáció) értékesítések összesen 15 százalékot hoznak.

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható

Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Biztosítók