Mikor kötelező építkezéseknél biztosítást kötni?

Mikor kötelező építkezéseknél biztosítást kötni?

Az idei év első felében 6 517 új lakás épült Magyarországon, 30%-kal több, mint egy évvel korábban. A KSH adatai szerint Budapesten és a községekben a növekedés még ennél is nagyobb, mintegy másfélszeres volt. Az új épületben használatba vett lakások 54%-a családi házban, 36%-a többlakásos épületekben, 6,2%-a pedig lakóparkokban található. A lakásépítés fele-fele arányban oszlik meg a természetes személyek és a vállalkozások között, utóbbiaknak hívja fel figyelmét az OVB Magyarország pénzügyi tanácsadó cég, hogy a kivitelezéshez kapcsolódó tevékenységekre vonatkozóan mindenképpen célszerű biztosítást kötni.

Az építőipari cégek és az iparágban egyéb tevékenységet végző vállalkozások beruházási és fejlesztési munkálatai sok kockázatot rejtenek magukban. Bármikor hiba csúszhat a számításba, az új ingatlanok tulajdonosainak pedig sok álmatlan éjszakát okozhat, ha kiderül, hogy az álomotthon hemzseg az építési és szerelési hibáktól, és emiatt a költözés inkább gond, mint öröm. Ezen kívül az építkezés során könnyen előfordulhat akár súlyosabb munkabaleset is, de az is sok kellemetlenséggel járhat, ha például a munkaterületet határoló kerítést kapja fel a szél és rongálja meg a közelben parkoló autókat, szomszédos épületeket. Magyarországon több biztosítótársaságnál is elérhető a fenti tevékenységből eredő károk ellen védelmet nyújtó biztosítási módozat.

300 négyzetméter alatt kötelező

2017. január 1. óta a 300 négyzetméteres és a kisebb családi házak építésével, tervezésével, kivitelezésével foglalkozó társaságoknak és vállalkozóknak kötelező egyszerű bejelentéshez kötött tervezői, kivitelezői felelősségbiztosítással rendelkezniük, amely vonatkozhat a saját maguk, illetve az alvállalkozók által végzett munkafolyamatokra is.

Az ennél nagyobb társasházaknál is sok esetben kötelező, de az OVB véleménye szerint minden esetben célszerű a beruházóknak, építési vállalkozóknak építés-szerelésbiztosítást kötniük, hiszen az nemcsak a fentiekhez hasonló felelősségbiztosítási elemeket tartalmazza, hanem kiterjed az építkezés során használt gépekre, berendezésekre, építőanyagokra is.

Mi lesz a cégvezetőkkel?

A társaságok vagyoni helyzetére nemcsak az esetleges kivitelezői hibák, az extrém időjárás vagy az építőanyag-tolvajok jelenthetnek veszélyt, az építőiparban is előfordulnak hibás vezetői döntések, amelyek súlyos tízmilliókba is kerülhetnek végül a vállalkozásoknak. Fontos tudni, hogy a vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása nem helyettesítheti a fent említett biztosításokat, az kizárólag a vezetői tevékenységgel, vezetői minőségben hozott döntésekkel kapcsolatban felmerülő jogos károk fedezetére, illetve a jogtalan igények elhárítására vonatkozik.
„Előfordult már, hogy a cégvezető hibás döntései miatt vált fizetőképtelenné egy építőipari vállalat. A bíróság az építtető hitelezőknek ítélt meg jelentős kártérítést, a vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása pedig fedezte a „vétkes” ügyvezető jogi védekezésének költségeit és a megítélt kártérítés összegét is – mondta el Póth Viktor, az OVB Vermögensberatung Kft. üzletfejlesztési igazgatója.”

Az építőipari cégeket is beleértve az OVB Magyarország felhívja valamennyi vállalkozás figyelmét, hogy bármilyen tevékenységet folytatnak, a biztosításuk évfordulója jellemzően a novembertől márciusig tartó időszakban esedékes. A szerződéseket az esetleges díj- és biztosítási módozat változások vagy a tevékenységük kiterjesztése miatt is érdemes évente felülvizsgáltatni.

Fotó: Pixabay

Biztosítók