Megugrott az építőipar júliusban

Megugrott az építőipar júliusban

Júliusban 38 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójából. Az elemzők szerint a kapacitáshiány megnehezíti a teljesítést.

2018 júliusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 38 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt:

az épületek építésének volumene 28,5, az egyéb építményeké 48,3 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 4,5 százalékkal bővült az előző havihoz mérten.

Az épületeknél oktatási, ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél továbbra is út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést.

Az építőipar ágazatai közül a termelés volumene az épületek építésében 60, az egyéb építmények építésében 43,7, a speciális szaképítésben 20,2 százalékkal emelkedett.

A megkötött új szerződések volumene 70,3 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 1,8 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 134,4 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.

Július folyamán közlekedési infrastruktúra és távközlési hálózat fejlesztésére kötöttek nagy értékű szerződéseket.

Az építőipari vállalkozások július végi szerződésállományának volumene 61,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 4,9, az egyéb építményeké 82,4 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt.

A kapacitáshiány megnehezíti a teljesítést

Január–júliusban az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 22,2 százalékkal emelkedett.2018-ban 20 százalék körüli lehet a bővülés – mondja Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.

A kivitelezői kapacitáshiány továbbra is jelentősen megnehezíti a rendelésállomány teljesítését az egész szektorban.

Ezt támasztja alá, hogy az épületek főcsoportban mért teljesítménynövekedésben a lakóingatlanok átadása mérsékelten játszik csak szerepet a jelentős számú megkezdett kivitelezés ellenére is, jól látszik, hogy jelentős csúszásokat szenved szinte minden építkezés.

Idén piaci becslések szerint ideális esetben 25 ezer új lakás kerülhet átadásra országosan, ami egyelőre elmarad a lakásállományhoz mérten ideálisnak tekintett éves 40 ezres számtól, így van még tér a bővülésre.

A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül, annak ellenére is, hogy az építőiparban a foglalkoztatottak létszáma történelmi csúcson áll immár, de ennek a bővülésnek a jelentős része képzetlen munkaerőből áll, ami tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését.

Az építőiparban továbbra is jelentős mértékű béremelkedésre és fehéredésre számítunk a következő időszakban, mivel a külföldön dolgozó szakképzett munkaerő visszacsábításához a fogadó ország bérszintjének megközelítőleg 80 százalékát elérő bérek szükségesek, amihez fokozatosan közelít is az iparág, illetve több szakképzettséget és tapasztalatot igénylő pozíció esetében már meg is valósult.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az hetekben, hónapokban elindult egy újabb lakásfejlesztési hullám. Ezek pedig kínálatbővülést okoztak a piacon.

Az élénkülés elsősorban azzal magyarázható, hogy a most induló építkezések közül a családi házak, ikerházak és a kisebb társasházak építését még be lehet fejezni 2020-ig.

A lakásépítések felpörgését bizonyítja az is, hogy az ingatlan.com-on augusztusban több mint 25 százalékkal több újlakás-hirdetést adtak fel, mint egy hónappal korábban. A fejlesztők minden megtesznek azért, hogy a tervezett lakásokat még 2019 végéig átadják, a jelenlegi szabályok szerint 2020-tól ugyanis már nem lesz érvényben az 5 százalékos kedvezményes lakásépítési áfakulcs.

Fotó: pixabay.com

Biztosítók