Last minute utasbiztosítás: Nem minden biztosító támogatja

Last minute utasbiztosítás: Nem minden biztosító támogatja

Nemcsak az utazásoknál, az utasbiztosításoknál is hódít a last minute. Ám míg az utazást azért minimum néhány héttel a tervezett út előtt megvásároljuk-lefoglaljuk, addig az utasbiztosítás sokszor akkor jut eszünkbe, amikor a bőrönd már kézben van. Az Allianz Hungária tapasztalatai szerint, bár a kötések zöme az utazást megelőző három napban történik, sokan vannak azok is, akik az utazás napjára hagyják – írja a Világgazdaság.hu.

Míg a korábbi években a biztosítók még az online biztosításkötés esetén is a szerződés parafálásának másnapjától vállalták a kockázatokat, addig ma már nagyjából általános, hogy az utasbiztosítás attól a naptól érvényes, amikor azt megkötik, köszönhetően annak, hogy az online szerződéskötés ma már óra-perc-másodperc alapon tudja rögzíteni a kockázatvállalás időpontját.

Fontos látni, hogy társaságonként eltérők a szabályok. A biztosítók zöménél – Aegon, Allianz, Groupama, Union, Posta Biztosító, Mapfre – a szerződési feltételek szerint a biztosítottnak a kötés pillanatában Magyarországon kell tartózkodnia. A Groupamánál arról, hogy a biztosított Magyarországon tartózkodik, a kötés során nyilatkozni kell, enélkül nem köthető meg a biztosítás. E tekintetben a Mapfre talán a legszigorúbb: esetükben a külföldről kötött biztosítások az általános szerződési feltételek értelmében érvénytelenek.

Az Aegon esetében, ha az ügyfél nem tartózkodik hazánkban, a kockázatviselés a következő nap nulladik órájában indul. Az Uniqa szerződési feltételeiben szabályozza, hogy egy esetleges káresemény kapcsán a biztosító jogosult vizsgálni a szerződés létrejöttének és a káresemény bekövetkezésének időpontját.

Az Allianznál a kockázatviselés a közlekedési balesetek, valamint a poggyász- és baleset-biztosítás esetében azonnal, minden más esetben két óra elteltével indul a megkötést követően. Az Európai Utazási Biztosítónál (EUB)a díj befizetését követően kizárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdődik meg azonnal a kockázatviselés, más jellegű eseményekre a szerződés létrejöttét követő három órával válik élessé a biztosítás.

Fotó: pixabay.com

Biztosítók