Kína változtat az elektromos autók támogatásában. Mivel járhat mindez a jövőben?

Kína változtat az elektromos autók támogatásában. Mivel járhat mindez a jövőben?

Kína idén jelentősen csökkenti, jövőre pedig teljesen megszünteti az elektromos autók állami támogatását.

A South-China Morning Post jelentése szerint június 25-től az egyszeri töltéssel 300-400 kilométert megtenni képes elektromos autók állami támogatása 60 százalékkal csökken. Azoknak a tisztán elektromos modelleknek pedig, amelyek hatótávolsága meghaladja a 400 kilométert, az állami támogatását a felére mérséklik, így annak mértéke 50 000 jüanról (durván 2,1 millió forint) 25 000 jüanra (durván 1,05 millió forint) csökken majd. Ugyancsak június 25-től a 250 kilométernél kisebb hatótávolságú autókat után már egyáltalán nem jár majd állami támogatást a tervek szerint.

Elemzők ugyan számítottak arra, hogy az állam csökkenti a támogatások mértékét, de nem ennyire drasztikusan. Megfigyelők szerint a júniusban életbe lépő intézkedés megdrágítja az elektromos autókat és ez megmutatkozik majd az eladási számban is. Kínában tavaly 1,3 millió elektromos autót adtak el, ami 61,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A fenti hír nem szabad, hogy bárkit megtévesszen, szó sincs arról ugyanis, hogy Kína feladná korábbi terveit az elektromos autózásban. A helyi vezetés célja ugyanis egyértelmű: globális vezető szerepet akarnak betölteni a jövő mobilitásában. Ennek érdekében az utóbbi években mintegy 100 milliárd dollárral támogatták az elektromos autók gyártását, értékesítését, valamint a kapcsolódó infrastruktúra kiépítését Kínában.

A mostani intézkedés, vagyis az állami támogatás megvonása véleményünk szerint egy fontos állomása annak, hogy olyan helyi autógyártók jöjjenek létre, amelyek a világ más piacain is versenyképes termékeket tudnak előállítani. Azt ugyanis látni kell, hogy az elmúlt években gombamód szaporodtak azok az új kínai szereplők, akik elektromos autók gyártásába kezdtek. A támogatások csökkentése, illetve teljesen megszüntetése viszont tisztulást hozhat a piacon, hiszen csak olyan szereplők maradhatnak majd talpon, akik az állam nélkül is képesek lesznek nyereségesen elektromos autókat gyártani, értékesíteni.

Mindennek van egy nagyon fájdalmas olvasata is a világ autógyártóinak, a kínai vezetés ugyanis ezzel egyértelmű üzenetet is küldött: 1-2 éven belül eljutnak oda a saját autógyártói, hogy állami támogatás nélkül is megállják a helyüket a piacon. Így hamarosan eljöhet az a korszak, amikor a kínai szereplőkkel, mint komoly ellenfelekkel kell számolnia a világ vezető autógyártóinak.

Fotó: Pexels

Biztosítók