KGFB: A biztosítók egy év alatt nem emeltek a tarifán

KGFB: A biztosítók egy év alatt nem emeltek a tarifán

Megállt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál (kgfb) a díjak emelkedése. A Netrisk kgfb-indexe szerint már második hete közelít az átlagdíj alulról az 50 ezer forintos lélektani határhoz, de egyelőre nem érte el - írja a Napi.hu.

Tavaly január óta papíron pontosan 30 százalékkal emelkedtek a tarifák, ez azonban az adózás változásával magyarázható. Az idén januártól megszűnt az úgynevezett baleseti adó, helyette biztosítási adót vetettek ki a szerződésekre. Mindkét adónem kulcsa pontosan 30 százalékos, tehát a kgfb-re rakódó közteher mértéke nem változott, csak az adó alanya.

A baleseti adót az autók üzemben tartói fizették - igaz a biztosítón keresztül - az államnak, a biztosítási adót viszont a biztosító fizeti meg. Ezért tavaly még nettó - adót nem tartalmazó tarifákat tettek közzé a cégek, az idéntől viszont a kgfb meghirdetett díja már bruttó, benne van az adótartalom is.

A múlt héten átlagosan 49877 forintos díjon kötöttek kötelezőt a Netrisknél az ügyfelek, tavaly ilyenkor 38364 forintba került ez a biztosítás, de az adókkal együtt akkor is 49873 forintba került az autósoknak.

Ez váratlan fordulat, hiszen az autósok és a biztosítók áremelkedést vártak az idén az autós biztosítások piacán. Az autók ugyanis egyre értékesebbek, a szervizek is egyre drágábban dolgoznak, emiatt a károk nagysága is nő. Tavaly a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a biztosítók az első kilenc hónapban 75,9 milliárd forintot fizettek ki kgfb-s károkra, 11,3 százalékkal többet, mint 2017 hasonló időszakában.

Fotó: Pixabay

Biztosítók