Kevesen tudják mi mindenre nyújt fedezetet egy lakásbiztosítás

Kevesen tudják mi mindenre nyújt fedezetet egy lakásbiztosítás

A magyar lakóingatlanok megközelítőleg 73 százaléka biztosított, mely európai szinten is kiemelkedően magas arány. A több mint 10 ezer fő megkérdezésével végzett felmérésből, amelyet az egyik legnagyobb biztosítótársaság készített, ugyanakkor az is kiderül, hogy az ügyfelek csaknem fele nem ismeri pontosan, mire nyújt fedezetet a biztosítása - hangzott el az M1 híradóban.

Az ügyfelek többsége tisztában van, mire nyújt fedezetet a lakásbiztosítási szerződése, de 44 százalékuk azt jelölte meg, hogy nem ismeri, mit tartalmaz pontosan a biztosítása – mondta Szurgyi Nándor, az Aegon Magyarország lakásbiztosítási üzletágának igazgatója az M1 híradóban. Hozzátette, ez alatt nem azt kell érteni, hogy semmit nem tudnak a szerződésről, mert a közvélekedésben van egy kép arról, hogy mit takar egy lakásbiztosítás.

Az alap biztosítási csomagok elsősorban a katasztrófakárokra terjednek ki, ehhez kapcsolhatunk különféle kiegészítő termékeket, például gépjármű- vagy balesetbiztosításokat. Ezekben a szerződésekben az épület, illetve ingóság van biztosítva, valamint tűz- és viharkárokra, elemi károkra, csőtörésre, üvegtörésre és a betöréses lopások okozta károkra terjed ki a biztosítás – sorolta Szurgyi Nándor. Megjegyezte, ezek a leginkább ismertek, amelyekkel általában tisztában vannak az emberek is.

Ma már egy lakásbiztosítás sokkal több

Közölte, ma már azonban egy lakásbiztosítás sokkal több, sokkal inkább egy olyan csomagbiztosítás, amelyben 30-40-féle egyéb szolgáltatást lehet megvásárolni. Elmondta, ezek azok a szolgáltatások, amelyeket már sokan nem ismernek, és nem tudják, hogy mit tartalmaznak.

Szerződéskötéskor meg kell adnunk azt az összeget, amely egy természeti kár esetén fedezné az ingatlanunk újjáépítési költségeit. A biztosító ezt az összeget figyelembe véve fizeti ki az esetleges kárköltséget. A fedezet mindig az újjáépítési értékre vonatkozik, nem pedig a forgalmi értékre – hangsúlyozta Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője. Hozzátette, a biztosító azt ajánlja meg a tulajdonosnak, hogy az okozott károk után az eredeti állapotok helyreállítása mibe kerül.

Az ingóságokra is köthető biztosítás

A lakásban található ingóságokra is köthető biztosítás, amit általában az egyszerűbb csomagok nem tartalmaznak. Szerződéskötéskor minden egyes berendezési tárgy, műszaki cikk esetén azt az értéket kell megadni, ami fedezné egy új tárgy árát. Alaposan számba kell venni, hogy mik azok a tételek, amiket az adott lakásban vagy házban tárolunk – tájékoztatott Marschalek Péter, a Biztosítás.hu ügyvezető igazgatója. Mint mondta, a kissé hosszas fejszámolás után szinte el sem hiszi az ember, hogy mennyi érték van egy lakásban. Kiemelte, mindent új értéken kell számolni, még az ötéves tévét is, mivel a biztosító újérték-biztosítást köt, így az ügyfél egy új tévét vásárolhat, ha azt adott esetben ellopják.

A társasházaknál két mód van a kárrendezésre

A társasház közös biztosítása fedezheti az egyes ingatlanokban történt károkat. Ha nincs ilyen szerződés, akkor a saját biztosítással rendelkező lakások arányosan részesülnek a kárrendezésben.

Egy feltételezett közös kár, például egy lépcsőházi üvegkár esetében kétféle módon történhet a kárrendezés – jelentette ki Szurgyi Nándor. Amennyiben a társasháznak van közös biztosítása, akkor a biztosító a teljes üvegszámla értékét fogja kifizetni. Abban az esetben pedig, ha nincs közös biztosítás, a biztosítók megszámolják, hogy az adott lépcsőházban hány lakónak van biztosítása, és olyan arányban térítik meg a kárt, ahány százalékban biztosítva volt az adott épület – magyarázta.

A biztosítók minden évben indexálják szerződéseiket

Szerződéseket újrakötni, felülvizsgálni a biztosítás évfordulójakor lehet. Az online összehasonlító oldalak segítségével a biztosítóváltás is egyszerű. A piaci verseny miatt az előző szerződés tarifáihoz képest kedvezőbb díjak is elérhetők. Lambert Gábor elmondta, a biztosítók minden évben indexálják szerződéseiket. Ilyenkor kiküldenek egy levelet, hogy körülbelül a KSH statisztikái és észrevételei alapján, hogyan változtak az elmúlt évben a kondíciók, és ehhez ajánlják meg a biztosítási fedezet és a díjak módosítását is.

Felhívta a figyelmet, hogy ilyenkor érdemes átgondolni, elegendő-e ez, vagy, ha az elmúlt évben volt egy nagyobb beruházás vagy átalakítás a lakásban – ami miatt már érdemes újrakötni a szerződést –, akkor fel kell venni a kapcsolatot a biztosítóval, esetleg újra körül lehet nézni a piacon.

A biztosítási szektorban a szakértők szerint az idei év legfontosabb célkitűzése az ügyvitel, a kárrendezés és ügyfélkezelés egyszerűsítése lesz.

Fotó: Pixabay

Biztosítók