Két nap alatt kétszázmilliós kárt okozott a téli vihar

Az Aegon Biztosító becslései szerint a kétszázmillió forintot is megközelíti a viharkárok mértéke. A keddi és szerdai frontátvonulást követő szélsőséges időjárás leginkább Pest megye, Budapest és Győr-Moson Sopron megye területén okozott jelentős károkat – az Aegon Biztosító a soron kívüli szemlére és a kárügyek mielőbbi kifizetésére törekszik.

Két nap alatt kétszázmilliós kárt okozott a téli vihar2020.02.10

Eddig 2190 kárbejelentés érkezett az Aegon Biztosítóhoz az elmúlt két nap viharai után, a legtöbb, csaknem 400 esetet a leginkább érintett Pest Megyéből, Budapest területéről és Győr-Moson Sopron megyéből regisztrált a piacvezető lakásbiztosító. A szakemberek szerint azonban ez a szám lényegesen magasabb lesz, elérheti akár a 3500-at is. A legtöbb kárt a szélvihar és a csapadék miatti beázás okozta, de a különböző tárgyak ledőlése is jó néhány káreseményért felelős. Az Aegon Biztosító adatai szerint kedden az összes bejelentett kár harmada, míg szerdán kétharmada történt.

Az Aegonhoz eddig bejelentett károk mintegy negyede esetében már megtörtént a szemle, de a biztosító számára kiemelt prioritás a viharkárok mielőbbi szemléje, majd a kárügyek gyors kifizetése, hiszen ebben a téli időszakban ez a szokásosnál is fontosabb a biztosítottak számára.

A frontátvonulásokat követő szélsőséges időjárási jelenségek közepette fontos az elővigyázatosság: az autókkal nem tanácsos a fák, állványok vagy bármilyen más mobil felépítmény közelében parkolni. A házak udvarain a könnyen mozdítható tárgyakat szélvédett, vagy zárt helyen tanácsos tárolni. A viharkárokat célszerű azonnal bejelenteni, hogy a biztosító a lehető leggyorsabban meg tudja téríteni az időjárás okozta kárt.

Vissza a bejegyzésekhez mabisz.hu

Kiemelt szolgáltatásaink

Évforduló emlékeztető

Hírlevél feliratkozás

Évfordulós emlékeztető

Iratkozzon fel hírlevelünk, hogy értesüljön a biztosításokkal kapcsolatos friss információkról. Legyen szó biztosítókat, biztosítottakat érintő fontos hírekről, vagy gépjárművekkel kapcsolatos cikkekről!

Hírlevél feliratkozáshoz kérjük adja meg nevét és e-mail címét is!

A biztosítási díjak változásával Ön sokat spórolhat, ezért fontos, hogy ne feledkezzen meg évfordulójáról. Töltse ki az alábbi űrlapon a és mi emlékeztetjük Önt szerződésének évfordulójára!

Évfordulós emlékeztető esetén szükségünk van évfordulójára és kötvényszámára is!

Feliratkozással most még nyerhet is... részletek

Biztosítók