K&H: Ennyibe kerület egy átlagos baleset

K&H: Ennyibe kerület egy átlagos baleset

A téli hónapokban január végéig több mint 9 ezer autóbiztosításokhoz (kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás és casco) köthető kárbejelentés érkezett, ami stagnálást jelent éves szinten. A lakásbiztosítási kárbejelentések száma pedig 20 százalékkal, 3624 darabra csökkent - derül ki a K&H Biztosító összesítéséből. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításos eseményeknél az átlagos kárösszeg meghaladta a 360 ezer forintot. A K&H kutatása szerint a magyar autósok négyötöde nem tartja be a sebességkorlátokat, a hivatalos statisztika alapján pedig a személyi sérüléssel járó balesetek 30 százalékáért a gyorshajtás a felelős.

Ezen a télen - novembertől január végéig - összesen 3624 lakásbiztosítási káreseményt jelentettek a K&H Biztosító ügyfelei, ez közel 20 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben. Bár a 2019-es év szelesebb időjárással indult, a kárbejelentések csökkenése elsorban azzal magyarázható, hogy 2017 végén több lakáskár következett be, mint 2018 utolsó heteiben - közölte a K&H Biztosító, amely összesítette a téli hónapok lakásbiztosítási és kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási eseményeit.

A leggyakoribb káresemény a kerti csapok elfagyásához köthető és főként az ország leghidegebb részei, például a nógrádi települések közül Zabar és Szécsény voltak érintettek. A K&H szakértői kiemelték, hogy a kerti csapoknál bekövetkezett fagykárnál lényeges, hogy csak abban az esetben fizet a biztosító, ha a lakók megtették a szükséges intézkedéseket, például szigetelték a vízaknát és a csöveket. A kerti csapokra a nyaralótulajdonosoknak is figyelnie kell, mert náluk is veszélyt jelenthet a fagy.

A K&H-s összegzésből kiderül, hogy 2018. november eleje és 2019. január vége között összesen több mint 9 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) és cascóhoz köthető kárt jelentettek be az autósok, ami stagnálást jelent az egy évvel korábbi három hónapos időszakhoz képest. A kgfb-s baleseteknél az átlagos kárösszeg meghaladta a 367 ezer forintot, a cascós károknál pedig több mint 400 ezer forintot tett ki.

A K&H kutatásából az is kiderül, hogy a magyar autósok leginkább a telefonhasználatra és a sebességkorlátozásra vonatkozó szabályokat hágják át, a sofőrök 84 és 78 százaléka nem tartja be ezeket. Az előzésre vonatkozó szabályokat az autósok 64 százaléka, a kanyarodásra vonatkozóakat pedig 46 százalékuk hagyja figyelmen kívül. A hivatalos rendőrségi adatok szerint a múlt év első tizenegy hónapjában 15 594 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, ez pedig közel 4 százalékos növekedésnek felel meg. A balesetek 30 százaléka a gyorshajtásra vezethető vissza, 25 százalékukért az elsőbbségi szabályok megszegése felelt, a balesetek 17 százalékánál pedig a kanyarodási szabályokat nem tartották be az autósok.

Fotó:Pixabay

Biztosítók