Itt a szezon legrosszabb híre: kezdődik az iskola

Itt a szezon legrosszabb híre: kezdődik az iskola

Vége a délig henyélésnek, az önfeledt bandázásnak, a jövő héttől már minden rendes és kevésbé rendes gyereknek is az iskolában a helye. Próbáljuk meg együtt túlélni az iskolakezdést.

A tanévkezdés nemcsak a populáció iskolaköteles halmazának jelent egyet egy közepes erősségű rémálommal, hanem a szüleiknek is. Érthetetlen tankönyvkötés, olyan idétlen speciális igények kielégítése, mint a kék alapon fehér csíkos tornagatya, vagy éppen a különféle különórák és gyerekek gördülékeny logisztikai koordinációja. És akkor még ott van a közlekedés is, küzdelem az iskolába jutással, aztán a szabad parkolóhelyért folytatott harc. 

Európa szerte többféle, de lényegében nagyon hasonló tábla hívja fel a figyelmet a gyerekekre

A rendőrség minden évnyitó előtt tengernyi hasznos tanáccsal látja el az iskolásokat és persze a szüleiket is, emellett az iskolák környékén fokozott rendőri jelenléttel próbálják megóvni a gyerekeket. De akad pár olyan dolog, amiről alig esik szó, mégis fontosak lennének, hogy simán menjenek az első hetek, hónapok, míg beáll újra a rend.

Szülők, figyelem!

Ha autóval viszed a gyereked iskolába, készülj fel rá, hogy mások is így tesznek. Tehát nem leszel egyedül a parkolóban, hogy kitedd a gyereket, aztán még utána kiabálj, hogy ne hagyja a kocsiban a tornazsákot, és a technikaórára készített galaxis makett se maradjon a kalaptartón. Ha sikerült félreállnod, ne búcsúzkodj órákig, mások is várnak a helyre. Ha pedig már elindultál, ne kezd azonnal nyomni a dudát, hogy miért töketlenkednek előtted a többiek. Fél perce még te is ezt csináltad. Nem, én nem foglak meggyőzni, hogy vidd inkább BKV-val a gyerekeket, mert úgyis te tudod, neked hogy jobb. És a tömegközlekedés csak ritkán jobb az autónál.

A legjobb megoldás a nyomógombos lámpás gyalogátkelő

Segít a rendőrség

Iskolakezdésnél a rendőrség az első hetekben számos iskola mellé állít rendőrt, hogy az biztosítsa a nyári lazulás után a fegyelemhez lassan visszataláló kölkök biztonságos átkelését az úttesten. Nincs ezzel semmi baj, a környéken autózóknak is vissza kell szokniuk a komolyabb, kissé hebrencs módon mozgó gyalogosforgalomhoz. Egyenruhást látva pedig mindenkinek könnyebben megy a lassítás, vagy az elsőbbség megadása. Pláne, ha rendőr állítja meg a forgalmat a gyalogátkelőnél, akárhányszor feltűnik egy gyerek a járda szélén.

Gyerekoromban nálunk is volt ilyesmi, akkor a felsős tanulók kaptak csinos piros tárcsát, azzal állították meg az iskola előtt az autósokat. Igaz, akkor más világ volt, még nem álltak meg olyan gyakorisággal az autósok, ha gyalogost láttak a gyalogátkelő előtt. De 2019-re átestünk a ló túloldalára, hiába szabályos, hogy minden egyes úton átkelő gyerek előtt megáll az egész autósor, de egy nagyobb lakott területen áthaladó egyetlen út áteresztőképességét így nagyon hamar nulla közelire lehet redukálni. Ilyen helyeken talán bölcsebb lenne négy-öt gyereket összevárni, és úgy megállítani a forgalmat, vagy nyomógombos, lámpás zebrát építeni nekik. Mindenkinek jobb lenne.

A legtöbb iskolatáskán található valamilyen fényvisszaverő eszköz

Láthatóság

A korai sötétedés miatt veszélyesebb novemberi, decemberi délutánok még messze vannak, de nem árt már most felkészülni arra, hogy lesz ilyen is. Sőt, eső és köd is. Ugyan a legtöbb iskolásoknak szánt táskán már ott fityeg valami fényvisszaverő kis izé, ne elégedjünk meg ennyivel. Néhány felvarrható, vagy ruhára csíptethető prizmás apróság sokat segít, hogy messziről látható legyen rossz látási körülmények között is az iskolába iparkodó gyerek.

Európa szerte többféle, de lényegében nagyon hasonló tábla hívja fel a figyelmet a gyerekekre

Iskolabusz

Ha iskola, akkor előbb-utóbb lesz valami osztálykirándulás is. Jobb esetben tömegközlekedéssel, rosszabban iskolabusszal. A gyerekszállításra használt busznak nagyjából ezeknek a feltételeknek kell megfelelnie:

(12) Iskolabusszal abban ez esetben szabad közlekedni, ha: * 
a) * a 20. § (6) bekezdésében meghatározott táblával és „Gyermekszállítás” felirattal megjelölték,
b) az ülésekhez biztonsági övet szereltek fel,
c) a 135 cm-nél alacsonyabb gyermeket gyermekbiztonsági rendszerben rögzítették,
d) a legalább 135 cm magas gyermeket biztonsági övvel rögzítették,
e) a szállított utasok ülőhellyel rendelkeznek.

Persze mindezt papíron, hiszen a gyakorlatban utólag beépített üzemanyagtartállyal, a megengedettnél több üléssel és alvászavaros sofőrrel is simán lehet gyerekeket buszoztatni. Illetve reméljük, hogy csak lehetett.

Ehhez képest szinte bagatell, hogy számos gyerekszállításra befogott buszonnincs, vagy nem használható a biztonsági öv. Emellett az is rémesen dühítő, hogy van olyan pedagógus, aki kifejezetten megtiltja, hogy bekössék magukat a gyerekek. Nem városi legenda, saját, biztonsági öv használatra nevelt gyerekem jött haza úgy az iskolai buszozásról, hogy a tanító néni nem engedte, hogy bekösse magát. Ördög tudja, mire gondolhatott, amikor azt mondta, hogy a buszvezető bácsi majd figyel. Biztos nem fizikát tanít, mert akkor tudná, hogy ez nem így megy.

De ha már gyerekszállítás és busz, akkor az autósnak is van mire figyelni, ha ilyen járművel találkozik.

(6) * „Gyermekszállítás” (160/a. ábra): a gyermekeket szállító autóbusz vagy az iskolabusz elején és hátulján elhelyezett – legalább 40×40 cm méretű, fényt kibocsátó, megvilágított vagy fényvisszaverő – tábla az álló jármű környezetében gyermekek közlekedésére figyelmeztet. Tilos a „Gyermekszállítás” táblával megjelölt autóbuszt kikerülni, valamint mellette a szembe jövő forgalomnak elhaladni, ha az párhuzamos közlekedésre nem alkalmas úttesten áll és a gyermekek be- és kiszállását a vezető az autóbusz mindkét oldali első és hátsó irányjelzőjének egyidejű működtetésével jelzi.

A kiegészítő táblával változik a sebességhatár is

5-150 ezer forint közötti összeg lehet a bírság, ha valaki mégis megelőzi a gyerekszállító buszt. De nem az egyetlen tábla, aminek nem biztos, hogy ismert a jelentése. Itt van például ez is, ami önmagában gyerekekre figyelmeztet, de ha van kiegészítő távolságtartam-tábla is alatta, akkor az adott távon 30 km/h az engedélyezett legnagyobb sebesség. Vagyis érdemes odafigyelni a részletekre. És a tanítási időszakon figyelmen kívül hagyott 30-as, 40-es sebességkorlátozásokra is. Mert szeptembertől újra van értelmük.

Fotó: Pexels

Biztosítók