Itt a hivatalos figyelmeztetés: 2025-re fenekestül fordul fel az életünk

Itt a hivatalos figyelmeztetés: 2025-re fenekestül fordul fel az életünk

2025-re már a munkahelyi feladatok több mint felét robotok fogják végezni - figyelmeztet a Világgazdasági Fórum. A szervezet szerint ezáltal 75 millió munkahely szűnhet meg mindössze néhány éven belül.

Néhány év múlva, egészen pontosan már 2025-re a munkahelyi feladatok több mint felét robotok fogják elvégezni - írja a Daily Mail a Világgazdasági Fórum figyelmeztetésére hivatkozva. A szervezet becslése szerint a robotok és a mesterséges intelligencia fejlődésével világszerte 75 millió munkahely fog megszűnni már 2022-ig.

A szervezet ugyanakkor azt is állítja, hogy ugyanezen idő alatt akár 133 millió új munkahely is keletkezhet, ugyancsak a gépek által. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy a gépek megjelenése csak negatívan hathat a foglalkoztatásra, sőt, annak pozitív hatásai is lehetnek. Persze lesznek olyan szakmák, melyek esetében a robotok gyorsan átvehetik az emberek helyét: a szervezet idei kutatása szerint ilyen terület lehet a könyvelői, postai vagy akár a titkári. Ugyanakkor lesznek olyan szakmák is, ahol továbbra is fontos lesz az emberi tényező.

Nagy kihívás lesz azon munkavállalók átképzése, akik elveszítik munkájukat a robotok előretörése miatt. Ők arra fognak kényszerülni, hogy képezzék az olyan készségeiket, mint például a kreativitás, kritikai gondolkodás és a meggyőzési készség. A kutatás során megkérdezett üzleti vezetők úgy gondolják, hogy 2022-ig a légiközlekedés, utazás és a turizmus területén dolgozó alkalmazottak átképzésére lesz elsősorban szükség. Globális szinten ugyanakkor a munkaerő 54 százalékát át kell majd képezni annak érdekében, hogy a gépek elterjedését követően új szerepet vállalhassanak a munkaerőpiacon.

Már Magyarországon is megkezdődött

Sokaknak még mindig kicsit hihetetlennek tűnik, hogy robotok válthatják ki az emberi munkaerőt, pedig ez a folyamat már Magyarországon is javában zajlik. Éppen a múlt héten számoltunk be róla, hogy egy győri kínai étterem már robotot használ a vendégek kiszolgálása érdekében. A szóban forgó robot ráadásul nem is igényel túl nagy befektetést, ugyanis egy átlagos dolgozó 2-3 havi béréből beszerezhető.

Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy a szóban forgó robot egyelőre még nem képes egy emberi alkalmazott teljes kiváltására, hiszen az étel kihordásán kívül más feladatot jelenleg még nem tud ellátni: sem fizetni, sem rendelést leadni nem tudnak nála a vendégek.

Fotó: pexels.com

Biztosítók